Itt-Ott, 1984 (17. évfolyam, 1-3. szám)
1984 / 3. szám
KISEBBSÉGBEN ÚTI JEGYZETEK Ez évi szünidőmnek nagy részét Erdélyben töltöttem. Már eleinte avval a gondolattal mentem el, hogy meg szeretném osztani az ottan szerzett tapasztalataimat az itteni magyar fiatalokkal. Bár egy nyelven beszélünk, életkörülményeink, tapasztalataink, és kilátásaink lényegesen különböznek. Nem elég az, hogy még a legalapvetőbb emberi jogok sincsenek meg, az erdélyi fiataloknak nehéz magyarnak lenni. Legjobban akkor éreztetik velük a kisebbségi mivoltukat amikor felvételiről van sző. Gyakran előfordul az, hogy egy magyar fiatal hónapokig tanul a felvételire, jól ír, és a végén mégsem veszik fel az egyetemre mert magyar. Egyik erdélyi barátnőm 9-est ért el a felvételin, nem került be, de a román 8-assal bekerült. A fiuknál a sikertelenség még lehangolóbb következményekkel jár, mert akinek nem sikerül, azt 21 hónapra viszik katonának a minimum 9 hónap helyett. Gyakran előfordul az is, hogy a nyilvánvalóan nagy magyaroknak kemény a katonaságuk. Kemény katonaság alatt pedig azt értem, hogy munkatáborba küldik az illető fiatalembert, vagy ha nem akkor megkülönbözhetetten durva és kegyetlen bánásmódba részesül. A pályaválasztás is elveszíti a szószerinti jelentőségét. Egyik erdélyi barátom a műit nyáron felvételizett a geológiára. Sajnos nem sikerült, így mivel hogy menekülni akart a 21 hónapos katonaság elől, pót felvételire ment és itt már csak olyan szakra került amire nem is vágyott. Egyre több magyar iskolát és egyetemet románosítanak. Régen a marosvásárhelyi orvosi egyetemen magyarul lehetett tanulni, most már nem. A kolozsvári Bólyai Egyetemet régen egyesítették a Babes egyetemmel, és a mostani űj neve pedig Universitate din Cluj-Napoca lett. A volt magyar iskolákat ügy alakították át, hogy 4-5 párhuzamos osztály közt legfeljebb egy magyar osztály működik. Sokan ki akarnak vándorolni nyugatra, de mégis van aki nem akar eljönni. Úgy nevelődtek, hogy megtartsák maguknak gondolataikat, véleményüket. Mégsem panaszkodnak, mégsem sírdogálnak és mégis tudnak nevetni, mulatni, kirándulni, magyarságukat büszkén megtartani. Ha minden magyar elhagyja Erdélyt, ki marad? Nyaralásom utolsó 3 napjában 15-en elmentünk egy kicsi csángó faluba a déli kárpátokba. Esténként népdaloztunk. Egyesek tudtak székely táncot, s a többien követtük. A fenyő erdő szélén a friss kárpáti levegőn mind szabad magyarok voltunk. K. É.B. 25
