Itt-Ott, 1983 (16. évfolyam, 1-3. szám)

1983 / 3. szám

szétszóródás után, az amerikai magyarság a közösségi élet új, talán sejtszerű formáit kell hogy kialakítsa. A hetvenes évek elején érte élete legnagyobb csalódása, amikor a nagy lelkesedéssel és reményekkel megindított és saját nyomdájában nyomtatott folyóirata, az ötágú Síp néhány szép, kezdeti szám után, súlyos anyagi problémák miatt megszűnt. Nemsokára a nyomda is erre a sorsra jutott. Néha azonban a legnagyobb vereségekben rejtőzik a jövendő csírája. Az ötágú Síp Illyés Gyulától átközvetített gondolata, a történelemtől széjjelszaggatott és szétszóratott nép lelki egysége — gyökeret vert a nyugati magyarságban. Hamza András ennek a gondolatnak volt az egyik, néha buzogánnyal küzdő úttörője. S ezért kapcsolódott be az Itt—Ott baráti körébe is, mert az annyira változatos színű Magyar Baráti Közösségben, a 15 millió magyar lelki egységének hite az összekötő kapocs.

Az ötvenhatos forradalom látszólagos bukása érlelte meg benne azt a látásmódot, melyet manvillei remete korszakában épített fel s amit a vereség teológiájának nevezett el:

„Mi mindig büszkén mondtuk magunkról, hogy keresztyén nemzet vagyunk. Hát ha van ilyen csodabogár, akkor valóban az volnánk, de akkor talán nem ártana, ha egyszer a keresztyénségünket nem paszományként biggyesztenénk rá nemzeti létünkre, hanem néha-néha odafigyelnénk arra is, hogy az Úristen mit akar nekünk mondani mind igéjében, mind pedig történelmi eseményeken keresztül. S tekintve, hogy nem lehet véletlen, hogy egy nép 450 esztendőn keresztül minden harcát elveszti és mégis életben marad, nem ártana, ha ma a vereség teológiáját próbálnánk megvizsgálni, amennyire tudásunktól és értelmi érettségünktől telik. ”

A vereség teológiáján töprengve, a kínzó miértekre nemcsak a Bibliában, de a nagy magyar írók és költők pót-bibliaként forgatott műveiben is kereste a választ. Ady, Illyés, Petőfi, Németh László, Babits s a magyarságlátását formáló népi írók adták prédikációsorozatainak vázát. A külföldi magyarok közül elsőként figyelt fel a mai otthoni magyar irodalom szellemi katakombáiban, az istenkeresés új hangjaira. Prédikációiba beleszőtte Nagy László, Páskándi Géza, Veress Miklós, Csoóri Sándor, Simon Lajos, Kányádi Sándor, Nemes Nagy Ágnes s a kevésbé ismert Ágh István, Z. Nagy Lajos, Sumonyi Zoltán és mások verseit. Ady volt mindig a visszatérő refrén. Mikor egy külföldet járó otthoni irodalom-történész Ady elemzésében „elfelejtkezett” a költő istenes verseiről megemlékezni, a prófétai dühre gerjedt prédikátor négy beszédből álló sorozatban („Az Istenes Ady I—IV.", 1977 őszén) mutatta be Ady Istent kereső, az Úrral hadakozó, démonokkal viaskodó és Istenben feloldódó lelkét. A vereség népének sorsán tépelődve nem juthatott népszerű igazságokhoz:

„Mi van, mi van, mi van?... Mi van, ha a bukás nem átok, hanem álruhában csendesen mellénk lépő s az utat velünk rovó áldás? Mi van, ha az Úr a bukásunkkal a hosszú lejáratú, de maradandó megoldások választásába akar minket belepofozni? Mi van, ha az Atyaisten tébolyító, különbejáratú törvényszerűségei szerint majd 500 esztendő sorozatos bukása volt az, ami életben tartotta származásunk népét?"

A válaszkeresés mögött felködlik Ady igéje: nékünk Mohács kell.

11