Itt-Ott, 1983 (16. évfolyam, 1-3. szám)

1983 / 2. szám

tóttá, mint én. Viccelsz? — kérdeztem. Nem, Pozsgaynak hívják, s jé magyarember, mondta. Június 17-én pénteken hallottam utoljára Csanád hangját. Egy nyílt levelet szerkesztett Losonczi Pálhoz, melyben kérik Nagy Imre és társai porainak kiadását, hogy családjaik tisztességgel eltemethessék. Csanád latba vetette közel államtitkári kapcsolatait, hogy a levelet aláírék között Jimmy Cartertol William Buckleyig mindenki ott legyen, s aztán zsebébe nyúlt, hogy e nyílt levél a Washington Timesban hirdetésként megjelenhessen. Telefonjának célja a hirdetés költségeinek összegyűjtése volt, de mikor hallotta, hogy e­­lőzőnap értem vissza Magyarországról, ahol idegösszeomlással kórházban kezeltek, ak­kor elnézést kért a zavarásért, segyrövid "Vigyázz magadrá"-val letette a kagylót. Más­nap reggel már nem élt, s én egy életre sajnálni fogom, hogy engedtem, hogy előző este dolgavégzetlenül letegye a telefont. Holnap látlak utoljára, Csanád. E sorokat hamvasztásodat megelőző este írom. Szo­morú vagyok és tanácstalan. Aranynak a "hol mint kezdtem abban véget" sora jár az e­­szemben, s csak az vigasztal, hogy ha sokan szerettek úgy mint én, akkor rövid életed is szép kellett, hogy legyen. — Lipták Béla OKTTfiSffiffiM fflEISZ(DUMAJMSM NAGY IMRE, MAGYARORSZÁG MINISZTERELNÖKE KIVÉGZÉSÉNEK 25. ÉVFORDULÓJÁRA — Tom Lantos kaliforniai kongresszusi képviselő felszólalása 1983.jún. 16-án — Elnök Űr! — Ma huszonöt éve, a hajnali órákban, Budapesten, egy komor börtönudvaron egy alacsony, zömök embert vezettek két társával az akasztófa alá. Ez az ember Nagy Imre volt, akit húsz hónappal korábban, az 1956-os forradalom alatt a szabad kifejezés­hez jutott közakarat helyezett vissza hivatalába. Ugyanazon a hajnalon végzett a hóhér Maiéter Pállal, a forradalmi kormány hadügyminiszterével és Gimes Miklóssal, Nagy Imre közeli munkatársával is. Szilágyi József, a Nagy kormány egy másik tagja addigra már három hónapja halott volt — ő is a Magyarországon tomboló szovjet terror áldozata lett. Losonczy Géza államminisztert az előző decemberben fojtották meg a börtönben kín­zói, amikor az éhségsztrájkját megtörendő mesterséges táplálás ürügye alatt a gumicsövet a tüdejébe nyomták. Ok öten voltak a legismertebbek a véres bosszú áldozatainak ezrei közül, akiket mind azért öltek meg, mert a magyar nép bátran megpróbálta kivívni sza­badságát és függetlenségét. Képviselőtársaim közt biztos van aki szinte hihetetlennek ta­lálja, hogy azok az események amiket én most elmondtam, nem holmi középkori lovagvá­rak hatalmi harcai közepette történtek, hanem a civilizált Közép-Európában, a huszadik század derekán. A Marxizmus-Leninizmus ígérte dicső és gazdag jövő helyett a Vörös Hadsereg valóban a sötét középkor barbarizmusát hozta Kelet-Európa szerencsétlen né­peinek. Nagy Imre miniszterelnök a modern történelem egyik legtragikusabb alakja. Elköte­lezett kommunista volt, aki azért csatlakozott a mozgalomhoz, mert valóban hitte, hogy annak útja az emberiség fényes jövője felé vezet. Személyisége; humanizmusa, erkölcse, a nemzeti hagyományok és az emberi méltóság iránti tisztelete azonban korán szembehelyez­te azzal a merev sztálinista rendszerrel, amit Moszkva Magyarországon az 1940-es évek végén létrehozott. Első miniszterelnöki jelölése a Sztálin halála utáni ideiglenes enyhülés 11

Next

/
Oldalképek
Tartalom