Itt-Ott, 1983 (16. évfolyam, 1-3. szám)
1983 / 1. szám
I Csak egyéni tapasztalatból mondom ezt, mely egy osztrák községi iskola padjában keadődik, ahol megtanultam, hogy a sárga faj ivadéka vagyok, akit ezért illik lenézni. (Ez persze még a Puch-korszakban volt, H.e., Honda előtt.) Még előttem vannak az 5. osztálynak lepergetett csöndes mozgóképek a Hortobágy hosszúszarvú gulyáiról, gatyás csikósairól. Nekem egészen más emlékeim voltak Marosvásárhelyről, Budapestről, Szombathelyről, s ha gúnyolódtak a sűlkamerádok, fejükhöz vágtam, hogy nálunk legalább illatos a mező. Ma már nem szégyellem a régi Hortobágyot, s tudom, jó volt, hogy legalább ennyit tanultak rólunk az osztrák nebulók. Amerikába érkezvén viszont iskolatársaimnak olyan voltam, mintha a banánfáról pottyantam volna közéjük. Hungary? Soha hírét sem hallották. Dehát Európáról is alig tudtak valamit egypáran, azok, akiknek az apja vagy a bátyja részt vett a nagy felszabadítási hűhóban. Nem is érdekelte őket egyéb, minthogy láttam-e már autót, órát, rádiót, vagy akár villanykörtét. Hadd tegyem hozzá azt, hogy Éltetőék első amerikai stációja egy appalachiai málnaültetvény volt, ahol vödörben hordtuk a vizet az erdei csorgóról, petróleumlámpával világítottunk, s havi negyven dollárért olyan ekével bukdácsolt Apám az öszvér után a köves, sárga hegyoldalon, amilyent Magyarországon akkor már csak múzeumban mutogattak. Észak-Virgina tanyavilága persze még nem Amerika. Hogy ott nemigen hallottak Magyarországról még a műveltnek számító felnőttek sem — a tanító, a pap, az orvos —, nem bizonyít semmit. Mégis lefogadom, hogy eltekintve a New York—Pennsylvania— Ohio—Ülinois-i sáv ipar- és bányacentrumaitól, ahol szép számban éltek magyarok, az, amit az átlag-amerikai tudott Magyarországról vagy a magyarságról 1956 előtt; egyenlő a nullával. Persze nem tudjuk biztosan, mert még az említett terület magyar hagyatékának a feltárását is csak most kezdjük, ímmel-ámmal, a 25. órában. Azzal pedig tudtommal még senki sem foglalkozott, hogy hogyan látta ennek a vidéknek a sokrétű amerikai társadalma a közte élő magyarokat és azt a földet, ahonnan állítólag kitántorogtak (ami kb. olyan szajkóit klisé, József Attilának hála, mint a kis nemzet vagyunk). Nehéz feladat, de hasznos lenne gyűjtögetni, diákjainkkal gyűjtögettetni az amerikai sajtó magyar vonatkozású cikkeinek bibliográfiáját, nem csak a nagy lapokét, melyeknek minden valamirevaló egyetemi könyvtárban megvan az indexük, hanem a helyi sajtóét is. Mit írtak rólunkGaryben, Daytonban, Clevelandban, Allentownban, milyen volt a magyarok imedzse ott, ahol tömegesen éltek? Ha keveset, vagy éppen semmit sem írtak rólunk, azt is jó lenne tudni a kép teljessége érdekében. Egypár magyar kockát csak összevághatnánk azért az amerikai proletárság hosszú, feketefehér filmjéből! A szélesebb amerikai köztudatba csak 1956-tal kerülünk be. De mielőtt erre térnék, hadd szenteljek egy rövid bekezdést az ún. 45-ös, vagy "dipi" hullámnak. A tagjairól szóló, részben helytálló, részben nagyon igazságtalan közhelyeket mindegyikünk ismeri, íme egy-két szokatlanabb meggondolás; 1) Ok voltak történelmünk egyetlen nagyobb létszámúpolitikai emigrációja, s már ezért is nagyobb elfogulatlan figyelmet érdemelnének; imedzsuk sok tekintetben korrigálásra szorul; 2) a 45-os címke csak magyarországi szempontból illik rájuk, Amerikába nem sokkal az 56-osok előtt érkeztek, ezért a két hullámot nem lehet minden vonatkozásban mereven elkülönítve kezelni; 3) noha mindegyikük igazolványán legalább öt esztendeig rajta éktelenkedett az "Ex-Enemy" pecsét, a szocialista világban ma "személyi kultusz korá"-vá szépített időkben s a koreai háború idején felfogásuk, legalábbis a sztálini rendszerrel szemben, egybeesett az Amerikai állásponttal és közvéleménnyel, tehát itt társadalmilag kongruens volt, hiába gúnyolják őket még most is odaát; végülis 4)bizonyos tekintetben ők voltak idekint az 56-os hullám előfutárai és szálláscsinál ói. Mivel nagyrészük negyvenévesen vagy még idősebben, és családostul, anyagi felelősséggel terhelve szállt partra, nyelv- és értékesíthető szaktudás nélkül, az amerikai 29
