Itt-Ott, 1983 (16. évfolyam, 1-3. szám)

1983 / 3. szám

SZEKSZÁRD FELE

Kis vonat megy nagy domboldalon; terhes kicsi nő a vonaton.

Jár itt is, ha más nem, a szeme;

affajta, ki nem rost sohase.

Homloka az ablak üvegén,

rázódik a tengely ütemén.

Néz ki, bólogatva szüntelen, oldalvást a vastag üvegen.

Nézi mit a tágas táj kínál;

gyermeke helyett is nézi már.

Mosolyog és pillog nagyokat,

mint lány, ha szeszt, édest kortyogat.

Ablakrázta arca szelíden

azt bólintja folyvást, hogy igen.

ízlik neki, lám csak, a világ;

száll szemén át park és pusztaság.

Pusztai menyecske, jelzi ezt

üveggyöngye; gyöngyön kis kereszt.

Kereszt mellett kis kép: az ura;

térdén köteg színes brosúra.

Szalad át szemén ház és fasor,

szökdel ajkán egyre friss mosoly.

Mintha nem pillái közt, de szép szája hosszán szállna a vidék.

Tábla búza, tábla baltacím

hagyja szinte ízét ajkain.

Kék lő szol tők, sárga osztagok becézik az alvó magzatot.

Lebeg az lágy élmény közegén,

anyjában is egy nép közepén.

Most dől el, mivé s mint alakul;

most érinti tán egy titkos ujj.

Úgy becézi, hívja, a világ,

mint házából rég mi a csigát.

Megy szülőmegyémben a vonat;

bennem is megy jó sor gondolat.

Így vitt egy kis nő rég engem is; itt alakult az én lelkem is.

Néz, néz a kis asszony, gyűjtöget,

termi csöndesként a gyermeket.

17

Hova viszi, honnan, nem tudom; fölvidít, hogy véle utazom.

Nézem úti tájként a szelíd

nőn a tegnap és ma jegyeit.

Jár szemem a terhes kicsi nőn

s azt gondolom, itt megy a jövőm.

Visz tovább egy népet: eltakart

csempészárúként hoz egy magyart.

Egy ilyen kis nőben rég Babits épp talán anyámat látta így.

Gondolta, hogy abban él, aki

őt fogja fejében hordani?

Jár szemem a kedves kis anyán

s azt gondolom: itt megy a hazám.

Visz, mit se tudva, szakadék,

örvény fölött Árpád örökét.

Benne él talán, ki engemet

holtomban is meg-meg emleget!

Gondom, hitem, eszmém talaja,

örök létem vagy te, kis anya.

Néznem is jó téged, — megbocsásd.

Kívánok szerencsés utazást!