Itt-Ott, 1982 (15. évfolyam, 1-4. szám)

1982 / 2. szám

Nézeteinek lényegét a következőképp foglalhatjuk össze:

,,A sokat emlegetett couleur locale-1 nem szabad szó szerint értelmezni. Nem az a fontos, hogy a történet Bácskában, vagy Bánátban játszódik le, hogy a környezet színei megfeleljenek az idevaló táj színeinek. A szellem a fontos.

A szellem, amit az író a színeken túl megérez, s amivel az író némi közösséget érez... A lényeg az, hogy igazi életet, igazi mát adjon az író. Az, aki egy bácskai faluban ábrándos, rokokós andalúziai történeteket ír, az ügyes írásművésszé nőheti ki magát,de nem lehet igazi mai író. Az igazi írónak élni kell a mában. Bele kell kapaszkodnia az idő, a talaj, a tények, a társadalmi adottságok pozitívumába... írástudók vagyunk, a holnap elhivatott építői. S akkor nem szabad megtagadni a földet, az időt, amelyben építeni kötelességünk. ”

(Szenteky: ,, Akácok alatt”, Bori Imre: Irodalmi hagyományaink. Fórum, 188-190.o.)

A jugoszláviai magyar irodalom sajátos, Vajdasághoz kötött jellegét az Űt c. folyóirat fedezi fel elsőként: ,,Poliglott területeken élünk; itt kétszeresen szükség van a mi nemzetfölöttiségünk megdemonstrálására. Nem magyar kultúrát adunk, hanem kultúrát magyar nyelven! S a művészet és kultúra ma már nemzetfölöttiek és az egyetemes irány felé haladnak...” (idézet ib., 98. o.)

A kisebbségi irodalomnak e hidverő szerepét hangsúlyozza az 1918-ban kiadott Bazsalikom is. Ez az antológia a szerb irodalomnak a jugoszláviai magyar irodalom szellemiségébe való beépítését kezdte meg.

Szenteleky „helyi színekről” szóló elmélete nagyban befolyásolta a Kalangya irodalmi folyóirat köré csoportosult írókat. E folyóiratban, mely bemutatta a jugoszláviai magyar irodalom értékeit, a hagyományos értelemben vett hídszerep-vállalás már világosan fejeződik ki: „Mi tudjuk a legjobban, hogy milyen fontos egymás megismerése, hisz minden félreértés és ellentét okozója egymás nemismerése vagy félreismerése. A két kultúra közötti hídverés életünk egyik legnemesebb feladata”, (idézet, 132.0.) E törekvésük a csehszlovákiai magyar Irodalmi Szemle köré csoportosult írókkal kapcsolja össze őket.

III. A „Vajdasági problematika” prózai vetülete.

A sajátos vajdasági jelleget az ún. „vajdasági problematika” foglalja magába, mely két fő összetevőre bomlik:

1. a fatalizmus, társadalmi determináltsága;

2. álom és való drámai ellentéte (lírai elvágyódás, menekülés a mából)

A fatalisztikus életlátás kifejezésére leginkább alkalmas a hagyományos szerkesztésmód, míg az álom és való ellentétének formai megfelelői a lírizált próza, a meditativ jellegű előadásmód, az impresszionista-expresszionista kifejezésmód és a lelki történésekre összpontosító, valamint az ún. „direkt módszer”.

28