Itt-Ott, 1982 (15. évfolyam, 1-4. szám)

1982 / 2. szám

ELMÉLKEDÉSEK

Nagy Károly (Somerset, NJ):

JÖVŐHÖZ VALÓ JOGUNK SZÓSZÓLÓJA Fekete Gyula köszöntése

Tizenhat milliényi magyarságunk a Kárpát-medencében és világszerte számtalan tanújelét adta annak, hogy létszámát sokszorosan meghaladd mértékben képes gyarapítani mindazt, ami az emberiség számára érték, minőség, műveltség, teljesítmény és alkotás.

Tette pedig mindezt úgy, hogy a századok folyamán sokszor a létét, a megmaradását is fenyegető kataklizmák nyomorították.

Ez a sokat átvészelt nép jelenleg is veszélyeztetett helyzetben van.

Ahogy Gergely András, a fiatal történész írta a Mozgó Világ 1981. szeptemberi számában:

Fogyunk. Uralkodó tendenciává vált, hogy többen halnak meg, mint ahányan születnek. Az utóbbi években azonban mintha nemcsak megfogyni kezdtünk volna. Ügy látszik a társadalom törékenyebbé vált. 1975-ben minden negyedik, 1979-ben minden harmadik házasság végződött válással. Újabban növekedett a halálozás. Ugrásszerűen nőtt az elmebetegek és a gyógypedagógiai jellegű iskolába járók száma. Az öngyilkosságok arányában első helyen vagyunk a világon.

Gergely Andrásból nem borúlátás, hanem riasztó, megkerülhetetlen tények, adatok szólnak. Hogy csak egy példát gondoljunk tovább az általa említettekből; csökkenőben van magyarságunk létszáma. Az idén kevesebb magyar él mint tavaly élt és jövőre kevesebben leszünk mint most vagyunk. Szociológusok, demográfusok, statisztikusok szerint ha továbbra is ilyen arányú marad a népesség-csökkenés, akkor 2000-re majdnem félmillióval kevesebb lakosa lesz Magyarországnak, mint ma van. A Magyarországot környező országok némelyikének magyarságát ugyanakkor erőszakosan próbálják asszimilálni, tehát; felszámolni, fokozatosan megvonva tőlük a magyar nyelv és kultúra fenntartásának lehetőségeit.

Ismét íróink, költőink vállalták a feladatot, hogy a magyarság, a nép, a jövőhöz való jogunk szószólói legyenek.

Sütő András így biztatja, erősíti kisebbségben szorongatott népét az Engedjétek hozzám jönni a szavakat c. könyvében; "Azért vagyunk a világon, hogy a szavainknak valahol helyet teremtsünk benne," mert "nincs más számonkérés: csak a gyermekeink tekintetében. Ahány szóra váró gyermek: a jövőnek megannyi lámpása a meglódult időben."

Csoóri Sándor így ébresztgeti a többség felelősségérzetét a magyar kisebbségek jövője iránt 1981. november 2-án, Tompa László ülyés-estjén;

Ha egy ország nem emel szót a nyelvét beszélők és a kultúrájához tartozók érdekében, akarva-akaratlanul cinkosává válik azoknak, akik egyebek közt épp a nyelve és a származása miatt büntetik a kisebbségi sorsra jutott embert. A magyarság ne támadjon senkit, de legalább nyíltan védekezzen!

15