Itt-Ott, 1982 (15. évfolyam, 1-4. szám)
1982 / 1. szám
szervezetek helyi elnöke szónokolt, aki megállapította, hogy Reagan ugyanazt tette a repülőirányítókkal, mint Jaruzelski a Szolidaritással: mindketten szakszervezetet számoltak fel! Öt a helyi ukrán vezér követte, aki már nem emlékszem, mit mondott, de anélkül is tudom, hogy nem a Szovjetuniót, hanem a nagyoroszokat ütlegelte, Végül egy idősebb lengyel űr, a portlandi lengyel veteránok vezetője (vajon melyik oldalon harcolt a háborúban a szerencsétlen: az angol, a német, vagy az orosz szolgálatában?) dörögte el, alig érthető angolsággal, hogy valamit sürgősen tenni kell, mert íme az orosz katonák ezrével végzik ki a lengyel patriótákat és százezerszámra becstelenítik meg a lengyel asszonyokat. (S mindezt az amerikai sajtó tudta nélkül!) Fellélegeztem, amikor a szónoklatokat lengyelre fordították. Nem értettem ugyan egy szót se, de legalább gyönyörködhettem a nyelv szép, lágy dallamában. Vajon; ezért nem jött el több lengyel erre a tüntetésre? Mert a fiatalabbak — akik legtöbbje tán már nem is tud lengyelül — unják az idősebbek dohos dumáját ? Meglehet. Valami mindenesetre mintha nem volna rendben az amerikai Polóniában. Magyar barátaim keleten arról tanúskodnak, hogy aránylag gyengék voltak a lengyel megmozdulások New Yorkban és Csikágóban is, és tudni vélik azt is, hogy a lengyel emigrációt annyira dominálja az ókonzervatív jobboldal, hogy sokan még Wal^sáékat is tűi baloldalinak tartják. Nehéz elhinni, bár bizonyos magyar párhuzamokról tudunk .... De mi mégiscsak egységesen fejeznénk ki haragunkat, ha az a statárium Magyarországon volna! Más kérdés, hogy mire mennénk vele .... * * * De mivel a statárium Varsóban van s nem Pesten, feltehetjük a kérdést: mi az amerikai magyarság véleménye Jaruzelskiről? Általában ilyesmit hallani.* ha azért nyűit fegyverhez, hogy Lengyelország sorsát ne fegyver döntse el, bölcsen cselekedett. A többit meg majd meglátjuk. — Ez a hozzáállás, ami a hivatalos amerikai állásponttal nem, de a nyugat-európaival megegyezik, arra vall, hogy ma érettebben gondolkoznak sokan sorainkban, mint valaha. De nem akad köztünk egy sem, aki egyébként nem szállna síkra a lengyel nép önrendelkezési jogáért, szabadságáért. * * * Mit üzent Reagan Jaruzelskinek? — "No more fishing Poles in our waters!" * * * Szilveszter hevében megkért egy régi barátom, nyugtassam már meg végre a jobboldali emigrációt, miszerint mi is (mármint az MBK) azt követeljük; ruszkik haza! — Legyenek hát tisztelt olvasóim a tanúk rá, s a magyarországiakat kérem, sürgősen tolmácsolják Brezsnyev elvtársnak, hogy én, Dr.Éltető J. Lajos egyetemi tanár, az ITT-OTT főszerkesztője és az MBK Tanácsának tagja, ma, 1982. január másodikén, délután kettő órakor, Nagy Texas állam egéből megüzenem a Szovjetuniónak, hogy fegyveres alakulatait azonnal távolítsa el Szülőhazám földjéről, mert ha nem, ám lássa! —éji |repülőn, valahol Texas feletti 5