Itt-Ott, 1982 (15. évfolyam, 1-4. szám)
1982 / 1. szám
Rákosi Mátyás önmentegető taktikáját a revizionisták messzemenően kihasználták és ennek segítségével 1956 nyarán az MDPelleni támadás új szakaszát nyitották meg. A Nagy Imre csoport úgy állította be a kérdést, mintha az SZKP XX. kongresszusán nem a sztálini hibákat ítélték volna el, hanem a Szovjetunióban megvalósuló szocializmust. Saját magukat nyilvánították a XX. kongresszus igazi híveinek. A szocialista társadalmat "totális diktatúrának" minősítették és ezzel újabb tápot adtak a szovjetellenes, antikommunistapropagandának. Nyilvánvaló jobbratolódásuk jele ugyanakkor az a tény, hogy miközben a "demokratikus" és "nemzeti" szocialista elvet népszerűsítették, egyre szorosabb kapcsolatokat építettek ki a koalíciós időszak polgári politikusaival. Az MDP Központi Vezetősége 1956. júliusában olyan döntéseket hozott — többek között Rákosi Mátyás helyett Gero Ernő lett a párt első titkára, elfogadták az új ötéves tervet, kiegészítették a vezető szerveket —, amelyek következetes végrehajtása elősegíthette volna a pártvezetés helyreállítását, a szocialista fejlődés kiegyensúlyozott, útjának megteremtését. A határozatok és a végrehajtásuk érdekében tett intézkedések kedvező fogadtatásra találtak a dolgozó tömegek körében, azonban az ismétlődő felemás megoldások következményei rövidesen újra éreztették hatásukat. A gondok jelentkezésekor ismét aktivizálódott a korábban ideiglenesen visszavonult revizionista csoport, és mind erősebb támadásba lendült célba véve a népi demokratikus rend alapjait. A "sztálinista" jelszó és jelző használatával arra törekedtek, hogy a pártvezetésből ne csak a szektás-dogmatikus nézetek képviselőit, hanem a munkáshatalom minden igaz hívét eltávolítsák. Az ellenséges erők a helyzetet kihasználva 1956. október 23-án ellenforradalmi lázadást robbantottak ki Magyarországon. A lázadás kezdetekor az MDP Központi Vezetősége a taktikai jellegű hibák ellenére alapvetően helyesen értékelte az események jellegét és ennek megfelelően lényegében helyes cselekvési programot dolgozott ki. A terveket azonban annak ellenére nem sikerült valóra váltani, hogy a szocializmushoz hű erők mindvégig többségben voltak az országban, mert a pártvezetés lenini erői nem voltak képesek ellensúlyozni a dogmatikus-szektás csoport megalkuvó tevékenységét, és így a kezdeményezést egyre inkább a revizionista csoportosulás ragadta magához. Mivel a pártvezetés és a szocializmushoz hű erők elvi, politikai és cselekvési egysége már korábban megbomlott, az MDP egészséges erői nem tudták a párt tagjait a marxizmus-leninizmus platformján egyesíteni és mozgósítani. Az ellenforradalmi lázadás október végén nyílt fehérterrorba, a tőkés restauráció kendőzetlen meghirdetésébe csapott át. Kádár János, Münnich Ferenc és más politikusok felismerték, hogy a munkáshatalom helyreállításának, az ellenforradalmi lázadás felszámolásának, a szocialista építőmunka folytatásának elengedhetetlen feltétele mind a revizionista csoporttal, mind a szektásdogmatikus politikával való határozott és következetes szakítás. Ez a lenini mag a Szovjetunió internacionalista segítségére támaszkodva mozgósította a forradalmi erőket, amelyek szétzúzták a tőkés restaurációs törekvéseket támogató ellenforradalom fő fegyveres erőit, megteremtette a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányt, létrehozta a Magyar Szocialista Munkáspárt Ideiglenes Központi Bizottságát. A forradalmi erők és az ellenforradalom nagy erővel zajló összecsapásából a kommunisták kerültek ki győztesen, s megkezdődhetett a politikai, a társadalmi-gazdasági, az ideológiai és a kulturális élet konszolidációja. Az októberi események jellegének átfogó értékelését, elemzését, kirobbanása okainak a feltárását igényelte a konszolidáció elvi-politikai alapjainak a megteremtése. Az MSZMP Ideiglenes Központi Bizottsága az 1956 december 2-án, 3-án és 5-én megtartott ülésén 24
