Itt-Ott, 1982 (15. évfolyam, 1-4. szám)

1982 / 4. szám

Pleskó János (Portland. OR):

ÜNNEPI EESZÉD

(Elhangzott az oregoni MBK okt. 23-i vacsoráján, a Holy Rosary r. k. templom dísztermében)

Kedves Magyar Barátaim!

Kemény az éj a hideg cella mélyén,

A Sátán áll őrt künn az éjszakába,

Akit őriz, annak nincsen társa,

Csak a világot vádoló magány,

Körülötte szurony, géppisztoly és börtön, Hol a halál szolgává lett a földön S a mártírokból légiót soroz.

|Mécs L. |

Mártírokról, egy maroknyi, de egy halhatatlan nagy nemzet mártírjairól, elesett magyar hőseinkről s rabságban szenvedő Magyar Testvéreinkről fogunk ma kegyelettel megemlékezni. A képzelet szárnyán most tűlrepülünk hegyeken és óceánok felett s egy oly sok hősi vértől áztatott földre, a Kárpát-medencébe érkezünk.

1956 október 23. Megindult a pesti nép valami ősi magyaros lendülettel, felcsillogtak a szemek s a lefeszített karok ujjongva lengedeztek. Budapest népe egy emberként tépte széjjel a 12 éves bolsevik! elnyomás szörnyű bilincseit. Az orosz zsarnok, Sztálin ércszobrát vad, dühtől remegő munkáskezek döntötték a földig.

S a rádiónál eldördült az első fegyver. Újra folyt a drága magyar vér.

De a megsebzett, szabadságra vágyó magyar szívek fegyvert ragadtak. Napokig folyt az egyenlőtlen harc, puszta kézzel, körömmel s benzines üveggel a dübörgő acél tankok ellen. A csillagok is remegve pislogtak ilyen csodálatos hősiesség, akarás láttán. De fellángolt az egész ország; Miskolc, Pécs, Dunapentele népe ízekre tépte az istentagadó kommunista-marxista zsarnokokat.

Győzött a forradalom! — A magyar lelkek megittasultak a rég vágyott szabadság szellőjétől. S bár a frissen hantolt sírokra zokogó Édesanyák borultak, az ország diadalmámorban úszott.

De a vörös bitangok a fakadó magyar szabadság rózsáját újra vérbe fojtották. November 4-én hajnal 15 orosz hadosztály, 5000 tank, és repülők orvul megtámadták az alvó, védtelen országot. Ölt és rombolt a vörös barbarizmus, élőkön és holtakon át gázolt az orosz. S a keserű, reménytelen magyar éjszakában mindig ritkábban szólaltak meg a szabadságharcosok fegyverei.

S mikor az utolsó golyó is elfogyott, a korvinista fiúk, a dunapentelei tüzérek, s a miskolci erdők hős fiai csikorgó fogakkal és sápadt ajakkal könnyeket hullattak a megsebzettmagyarföldre. S nagy magyar költőnk sorai mily igazul és fájón remegtek át lelkűnkön:

39