Itt-Ott, 1982 (15. évfolyam, 1-4. szám)
1982 / 4. szám
oly szorosan kapcsolatos népi-paraszti dalunk. "A magyar népzene" — véli Kodály 1925- ben — nem egyszerűen a népesség legnyersebb és legműveletlenebb osztályának zenéje. Ez a zene — még kevéssel ezelőtt— az egyetemes nemzetnek, műveltnek, műveletlennek egyaránt, kizárólagos zenéje volt. Az európai államokban a nagy művészet fejedelmi udvarokban vagy gazdag polgári közösségekben keletkezett. Magyarországon az idegen uralkodóház sohasem mozdította elő a nemzeti művelődés ügyét. Az ország előkelői idegen művészetért lelkesedtek. A magára hagyott közép-és parasztosztály az örökös harcok nyugtalan évszázadai során híjával volt mindazon feltételeknek, melyek révén maga-magából nagy művészetet teremthetett volna. Később, mikor a középosztály mindinkább idegen kulturális eszmények felé "emelkedett" : elnemzetietlenedett, és a soraiban támadt hézagokat is idegen bevándorlókkal töltötték meg, végül is a zenei hagyomány ősi nemzeti kincse egyedül a parasztságra korlátozódott. Saját — és Bartók — művészete pedig nem úgy kapcsolódik ehhez a hagyományhoz, mint sokan gondolják; Némelyekben az új magyar zene bizonyos művei a forradalom benyomását keltették. Eltekintve attól, hogy az igazi művész sohasem stiláris forradalmakat, hanem jó műveket kíván teremteni, inkább lehetne hagyománymegőrző munkáról beszélni. Nem szakítani a múlttal, hanem megújítani a vele való kapcsolatot és intenzívebbé alakítani — ez volt a mi szándékunk .... És hogy ez az új zene sokaknak nem tetszik? Misem természetesebb ennél, de csak idő kérdése, hogy megkedveljék: Sokminden, ami |az új zenében| szokatlan, e régi dalok sajátosságaira vezethető vissza. Aki csak a német—olasz melódiát melengeti szívében, arra ezek az idegenszerű fordulatok és hangzások — amint gyakran megfigyelhettem — először visszariasztóan hatnak. Hosszabb foglalkozás után azután éppoly természetesnek mutatkoznak. Az idegen nyelvet bizony meg kell tanulni. Gyakran még az anyanyelv valamely némileg változott alakját is szinte idegen nyelvként kell elsajátítani. Oly példa ez, amilyen minden országban egyaránt felmerül. Nékünk támadt egy új költőnk, Ady, aki a maga nyelvét a régi magyar nyelvből alakította ki csodálatosan. Eleinte megtámadták, abszurdnak, homályosnak, érthetetlennek, sőt — nemmagyamak nyilvánították. Később azután a Saulusokból váltak a leglelkesebb Paulusok.8 De eleinte csak több a Saulus mint a Paulus. Kodály, Bartók, akik közben tanárai lettek a Zeneakadémiának, sok durva kritikát kell, hogy elszenvedjen, de ennél még fájóbb számukra az értetlenség, a közöny, majd pedig a politikai töltetű gyűlölet. A Monarchia összeomlását követően, a Tanácsköztársaság idején szerepet vállalnak Dohnányi Ernő mellett a Közoktatási Népbiztosság alatt működő, ún. zenei direktóriumban, mely hivatva lett volna az ország zeneéletét, zeneoktatását megszervezni; Kodály ezen felül a Zenea8. Kodály I, 26-27. 20
