Itt-Ott, 1982 (15. évfolyam, 1-4. szám)
1982 / 3. szám
kém, érzésem örökséget kapott, amelyet nem dobok el; a világot nem szegényíteni kell, hanem gazdagítani. Hogy szolgálhatom az emberiséget, ha nem őrzök magamban minden színt, minden kincset, ami az emberiséget gazdagítja? A magyarság színét, magyarság kincsét!” A magyar és a katolikus jelzők összekapcsolása azt fejezi ki, hogy magyarságunkat nem az emberiét töredékének vagy elhanyagolható részletének tekintjük, hanem az egész emaber és a katolikus, vagyis az egyetemes világ egyik eredeti színének, sajátos értékének és megnyilvánulásának. A magyar, ha hitelesen katolikus - a teljes humánumot képviseli. A teljes humánumot, amelyből nem zár ki senkit és semmit valamiféle sanda előítélet orvén, legyen az vallási vagy felfogásbeli különbség. A Vigilia szót értett és szót ért ma is mindenkivel, aki - függetlenül vallási vagy világnézeti hovatartozásától - emberibb, tehát műveltebb, szabadabb, nyitottabb magyar életet akar, és ugyanakkor a nemes anyagú és időt álló nemzeti örökségből táplálkozva a világgal is párbeszédre törekszik. A Vigíliának ez a kezdettől fogva érvényes szerkesztőségi elve és gyakorlata oda vezetett, hogy 1944. március 19-én, amikor Hitler hadserege bevonult Magyarországra, a lapot betiltották s szerkesztői a Gestapo feketelistájára kerültek. Csak 1946 augusztusában jelenhetett meg újra Sík Sándor szerkesztésében, az Actio Catholica kiadásában. A külföldi magyarság és a Vigilia A Vigilia a magyar szellemiséget - irodalmat, művészetet, tudományt - mindig egynek és oszthatatlannak tartotta, amit nem szoríthatnak kordonok közé országhatárok, nem morzsolhatnak föl szemléleti vagy tapasztalati differenciák. Alapításától kezdve kitekintett az országhatárokon túlra, segített az óhaza és a külföldi magyarság kapcsolatainak felvételében, és igyekezett e kapcsolatokat szorosabbra fűzni. Eleinte azon fáradozott, hogy legalább a szomszéd országok elszakított magyarságát vonja szellemi áramkörébe, s oly módon biztosítson publikációs teret irodalmi és művészeti alkotásaiknak, hogy ugyanakkor ezeknek az országoknak java íróit, költőit is megszólaltassa, példát mutatva a különböző nemzetiségek szellemi együttélésére, a kultúrák egymáshoz tartozására, kiegészülésére. Az 1930-as-40-es években a honi sajtóban elsőként hozta rendszeres fordításokban — a mai világirodalmi figyelőjéhez, a Nagyvilághoz hasonlóan, de szűkösebb terjedelmi viszonyok közt - a cseh, bolgár, román, szlovén, horvát és osztrák, újvidéki, burgenlandi és felvidéki magyarság munkáit, hogy az egymásra utaltságnak és egymásra találásnak évszázadokra visszamenő s változatlanul aktuális kérdéseit megnyugtató módon újra értelmezze. Tette ezt akkor is — a lap 1944-es betiltásáig —, amikor végzetes vállalkozásnak bizonyult, és akkor is - az 1950-es sztálini években -, amikor nem kevésbé minősült veszélyesnek. A hatvanas évek végén, a társadalmi reform-politika előretörésével ismét napirendre került — most már azonban kormányzati szinten — a külföldi magyarsággal való kapcsolatteremtés ügye. A Vigilia a honi folyóiratok közt elsőnek — a Münchenben megjelenő Új Látóhatárral szinte egyidőben — vetette föl a nyugati magyarsággal kialakítandó mélyebb kontaktusok létesítésének, a párbeszéd emberi és szellemi horizontja tá-13
