Itt-Ott, 1981 (14. évfolyam, 1-4. szám)
1981 / 2. szám
engedd illatozni más virágait is szedjük csokorba bánatunk és a problémák piacán selyempapírban spárgával átkö-l-tve áruljuk Jóllehet Mézsi különös műgonddal igyekszik következetes maradni hatásosan kiválasztott kulcsmotívumaihoz, szájbarágo allegóriáihoz mégis becsúszik itt-ott egy képzavar: oltsd rám nyelved / " s két karod ne tudjak kibontakozni belőled ("Oltsd rám") hat éve hatékony vékony imát mormoltam miközben múltam lapátoltam fortyogó meszes gödörbe Anyám elment örökre ("Hat éve") Az utóbbi idézetben elénktáruló képről is nehéz eldönteni, vajon a költő merészen szárnyaló fantáziája hívta-e életre, vagy a szükségszerűség, miszerint a magyar nyelvben az örökre hangsorral a törökre, görögre, lötyögnek, körökre, örömre, pörögnek és a gödörbe szavakon kívül más nem rímel. A sokszor szellemesen, de máskor értelemzavaróan erőltetett szótördeléseket, sánta verslábakat és primitív rímeket nem tudja feledtetni a "büntetőjogi felelőssége tudatában" kijelentett költői hitvallás. Mózsi Ferenc generációja nevében teszi fel a kérdést: velünk mi lesz ? Mi olvasók a magyar költészet nevében kérdezhetjük ugyanazt, mert a Földközelben verseit olvasva ellenállhatatlanul tör ránk az érzés; egy kötettel megint több van, mint ami a magyar irodalom feltétlen javát szolgálná.—Gömöri Mária, Pittsburgh 34 GÉPPISZTOL YSOROZAT A SZIVÜNKBE (Gondolatok Zas Lóránt Ülsz c. könyvéről) Jó esztendeje már, hogy Zas Lóránt losangelesi magyar költő és publicista Ülsz c. könyvét elhozta a posta s most azon tűnődöm, végzetesen és megbocsáthatatlanul elkéstem-e vele, hogy rákerítem a szót. De köztudomású, hogy a diaszpórában rendszeres irodalomkritika nincs, az "átfutási idő" két-három-négy év avagy az örökkévalóság, ha a szerzőnek nem sikerül könyvéhez lasszóval recenzort fognia. Persze más a helyzet a csoportok, világnézeti tömörülések, egyházak kiadványai esetében, ezek gondoskodnak róla, hogy a könyv megjelenésével egyidejűleg nagydobra verjék kiadványaikat; hol csörömpölő-nagyhangú, hol kegyes-ájtatos cirkulárisok dicsérik az új (avagy kipróbált régi) szerző régi (avagy újdonatúj) ópuszát — hogy miben jeleskedik emez és miért korszakalkotó amaz. S jó is, ilyen "cigány-lovának" lenni az irodalomban, bár súlyos hátulütője van: a szellemi függetlenség feladása, az öncenzúra szennyes megalkuvásának befogadása. Zas Lóránt, 1977 augusztusában, az ITT-OTT irodalmi estjének bevezetőjében éppenséggel nem köntörfalazott, amikor akkora csendben, hogy a légy zümmögését is meg lehetett hallani, kijelentette: "utamat nem előzte meg az utiköltségért és felléptidíjért vitatkozó levelek sora, könyveim kiadási költségeinek fedezésére nem repültek a világ minden tájára kunyeráló röpiratok, nem gyűjtöttek politikai szövetségek vagy egyházak." S hogy is lehetne másként: Zas Lóránt sokkal szilajabb, kiszámíthatatlanabb, szertelenebb — sokkal tehetségesebb és szabadabb szellem, semhogy politikai tömörülés, társasági gittegylet avagy egyház vállalni merné. Igaz, szerfölött kényelmes, hogyha (megint csak Zast idézve) "az állam nyomtatja ki a költő összes verseit és terjeszti tízezer számra," ám amikor számolnia kell azzal, hogy "az 'Egy mondat a zsarnokságról' kimarad a kötetéből." És megeshet, hogy a "Hiltonos-kényelem, társasági finomkodás párnázza útját" és mégis, "költészete szétlebeg a dáridós T
