Itt-Ott, 1981 (14. évfolyam, 1-4. szám)
1981 / 2. szám
KODÁLY Együttes (Toronto) — Tardonai Leánytánc LONDON (ontarioi) Együttes — Magyar Szvit MACKINAW (Québec) — Észak-keleti Táncok Külön díjat kaptak* tematikus szám; KODÁLY Együttes; Tollas Erzsi Balladája (Dreisziger Kálmán—Kish Éva), eredeti szám; FEKETE FÖLD; Csángó Táncok (Kish Éva), amerikai-magyar koreográfus: Magyar Judith, Hungária Együttes; Csárdás/Csapás. A klasszikus magyar néptáncmüvészetben; KÁRPÁTOK; Kállai Kettős (Rábai Miklós). Kiértékelésében a zsűri kihangsúlyozta, hogy minden résztvevő együttes nagyon szépen szerepelt és dicséretet érdemel. Az 1980-as torontói Pontozó csúcsfesztivál szervezői munkáját Dreisziger Kálmán és Hamrán Zsuzsa, a Kanadai-Magyar Népművészeti Központ vezetői végezték. Végül szeretnénk még egy fontos gondolatot megemlíteni az amerikai-magyar néptáncmozgalomról . A fesztivál abban a meggyőződésben zárult, hogy az amerikai földrészen működő együttesek nem maradnak el sem színvonalban, sem képességben egy átlag hazai amatőr együttestől. Eredeti, vagy arra épülő táncok, stűizált táncok, élő, vagy gépzenére, váltották egymást. Úgy véljük mégis, hogy feladatunk megoldatlan; ez pedig magyar néptánckultúránk olyan formájú meghatározása és bemutatása, mely jellegzetesen, teljes egészében tükrözi azt és nem szorul annak egy-egy szűkebb dialektusának előadására. A közelmúltban Falvay Károly a Táncművészet c. folyóiratban "Valóban vannak célkitűzéseink" című írásában világította meg araiak a munkának fontosságát és időszerűségét, mely talán az általános magyar néptánc meghatározásához vezethet. Nekünk, a nyugati világban élő és néptánccal foglalkozó magyaroknak ez a kérdés még égetőbb, mert az itt működő együttesek idegen környezet felé jelképezik a magyar népi tánckiútúrát. Sokszor csak néhány perc áll rendelkezésre, hogy annak szépségeit és gazdagságát színpadra vigyék egy-egy nemzetközi fesztiválon belül, ahol számos más nemzetiségű csoporttal osztják a teret. Ha egy-egy ilyen rövid előadás egy-egy eredeti dialektusra korlátozódik, akkor nemcsak hogy érthetetlenné válhat a laikus és kívülálló néző számára, hanem teljes tévképzetet is alkothat a magyar néptánckultúráról. Ezért lenne fontos megtalálnunk azt az előadásformát, mely a Nyugaton működő népi együttesek számára a legalkalmasabb lenne. Remélhetőleg az elkövetkezendő Pontozókon ez az irányzat is kifejezésre jut és elismerést eszközöl ki majd.— 25
