Itt-Ott, 1981 (14. évfolyam, 1-4. szám)
1981 / 2. szám
Persze vannak olyan területek, melyekre azt hiszem, senki nem is gondol, ahol van hírünk. Pl. itt van ez az elefánt. Ez a világ legnagyobb elefántja, egy magyar lőtte, a Smithsonian-nak afőelőcsamokában van Washingtonban. Fénykövinek hívják azt, aki lőtte. A név ott van, de az nem, hogy magyar, de ezt azt hiszem mindenki kitalálja. A sok egyéb te rület közül tk. csak egyet említek gyorsan; a sakkot. Amerikában szeretik a sakkot és azt hiszem többen sakkoznak, mint sportolnak, kivéve talán a golfot. Portischnak a jelentőségét ismerik, aki most tk. a negyediknek küzdötte fel magát, mert Polugajevszkij rosszabb gólaránnyal vesztett, tehát az első három orosz után a legjobb sakkozó ma magyar, Portisch Lajos! Ugyanakkor Benkő, aki a forradalom után jött ki, többszőr nyerte meg az amerikai bajhokságot és az amerikai csapatnak állandó tagja. Hogy aztán még hol találunk hírünkre, arra egyik példa a rádió. Én minden reggel háromnegyed órát vezetek s közben a GMS-nek hallom a hirdetéseit. Az egyik egy Professzor Wasserkohlkopfnak az utazásáról szól, valamilyen díjat is adtak egy kvízzel kapcsolatban. Professzor Wasserkohlkopfnak első útja Budapestre vezetett. Azért ment Budapestre, hogy Bach családját Magyarországról származtassa. (Ami persze igaz, mert a Bach család Pozsonyból származott; úgy látszik, valaki ezt is kiásta és ilyen kedvező formában hozta ki!) Volt aztán egy operakviz, a Metropolitan vagy talán Hume csinálta később, amiben több operahősnőt kellett azonosítani. Az egyik Judit volt, a Kékszakállúból. Volt egy hirdetés is, amelyik nagyon hülye volt, de arról szólt, hogy a lime^magazint el akarják egy mástól ragadni az utasok egy gépen s ott ez a mondás hangzik el; "When I finish the Time magazine, we will be in Budapest." Szóval ma már Budapestet többször hallják, mint Bukarestet és nem hiszem, hogy ebben a formában össze fogják téveszteni, legfeljebb ellenkező irányban. Miután egy ilyen kis, madártávlatból való képet festettünk az amerikai magyar hírről, hangsúlyozni szeretném, hogy a nevek többsége, melyeket itt elsoroltam, nemcsak egypár divatos név, hanem a világkultúrának az élén vannak, pl. mind az atomfizikusok, mind a zenészek. Tehát nemcsak azért vagyunk most híresebbek, mert szeretnek bennünket valami okból, és azért egypár népszerű embert számon tartanak, hanem ezeket mindig számon fogják tartani, nemcsak itt, hanem másutt is. Azonban ez nem minden. Egy embercsoport, egy nép hírének más összetevője is van, mint képviselőinek pozitív teljesítményei egy másik nép közegében, vagy akár otthon, a saját hazájában. A "hírt" nem lehet elválasztani alapvető filozófiai magatartásától, helyesebben a két szóbanforgó nép közti filozófiai különbségektől. Mielőtt ebbe a kérdésbe belemélyednénk, gondoljunk csak arra, mi volt Amerika híre Magyarországon 56 előtt. Ha csupán tíz jellegzetességet választanánk ki csak úgy kapásból, alighanem ezek jutnának eszünkbe; Hollywood, felhőkarcolók, négerkérdés, jazz, új amerikai irodalom, A1 Capone a maffiával, Broadway, milliomosok, Lindbergh, Fehér Ház (amiről, valljuk be, legtöbbünk azt hitte, hogy a Capitol másik neve). Azt is tudtuk Amerikáról, hogy a világháborúkban azért vett részt, hogy "a világot biztossá tegye a demokrácia számára." És bizonyosak voltunk, hogy 1956-ban, amikor a magyar .nép Önmaga elvégezte a felszabadítás munkáját, az Egyesült Államok saját érdekeit fogja követni s diplomáciai erejét latba veti majd (másra nem is volt szükség) a fait accompli fenntartására. Nem így történt. S ha Amerikát valóban ismertük volna, nem is nagyon számítottunk volna rá. 17
