Itt-Ott, 1981 (14. évfolyam, 1-4. szám)
1981 / 2. szám
Hogy lenne a magyarságnak jó híre ebben a világban? Kétszer egymásután harcolt a rossz oldalon, két nagy háborúban volt az ellenség oldalán, két nagy háborúban maradt a világ koalícióval szemben avesztes töredék oldalán. Ez önmagában is elég arra, hogy a világ közvéleménye előtt a magyarság minden értékét, az általános emberiért tett minden szolgálatát elhomályosítsa. Pedig ekörül is baj van. A magyarság nemcsak két háborút vesztettel, két háborúban volt az ellenség oldalán Nyugat szemében, hanem idegen is.* belső kormányzata, életformája nem nyugati, elmaradt. A nyugatra kerülő magyarok nagyrészében a nyugati'ném a neki megszokott, általa könnyen megértett polgári típusokat ismerte fel, hanem többnyire éppen azt az arisztokrata, oligarcha réteget, amelynek viszszaszorításáért saját hazájában maga is nagy küzdelmeket vívott. Ez az életforma, ez a típus a legjobb esetben is csak groteszk, de legtöbbször repulzív volt számára. A magyar hírnév helyreállítása szempontjából tehát ezért kétszeres jelentőségű az 1945-ös korszak. 1945-ben a magyar nép 1848 óta elsőízben nyilatkozott meg a Nyugat, a szabadság, a demokrácia mellett. 1945-nek másik nagy jelentősége a sikerben van. Magyarország volt az egyetlen állam, ahol az oroszok a szabad választások megtartásába belementek. A Nyugat nagyon jól lemérte, hogy a máskor oly jól tájékozott Kreml kapitális megtévesztésnek esett áldozatul. A Nyugat elismeréssel állapította meg, hogy a magyar nép és politikai vezetői azon a keskeny politikai terepen, amelyet a nyugati közvélemény nyomása az orosz nyomással szemben nekik biztosított, jól, majdnem maximális eredménnyel manőverezett. Itt meg kell azonban említenem, hogy a politikai közvélemény ugyan ellenünk volt, de nem voltak ellenünk az államférfiak közül sokan. Persze Rooseveltnek fogalma sem volt mindenről, de a helyettes külügyminisztere, Sumner Welles, nagyon is képzett diplomata volt és nagyonis tisztán látott. Az egyik könyvében — azt hiszem az a címe, hogy Merre tartunk? — 1946-ban(amikor már nem volt a kormányban) leírja, hogy milyen békét is kellene kötni. Természetesen az erdélyi kérdést csak egyféleképpen lehet megoldani; Románia és Magyarország közti felosztással, nogy a népi szempontot figyelembe lehessen venni. Igen nagy baj, folytatja, hogy Hitler és Mussolini is ezt csinálta, de ez nem lehet ok rá, hogy mi ne kövessük ezt a módszert, amely a magyarság többségét Magyarországhoz csatolja s ugyanakkor annyi románt vesz át, amennyi magyar marad odaát, tehát a két kesebbségnek az egyensúlya biztosítani fogja a békét. A forradalom azután valóban döntő változást hozott. De inkább csak a lapok és a televízióközegében, a kormány túlságosan meg volt ijedve ahhoz, hogy helyeselje azt, amiért addig állítólag éjjel-nappal dolgozott. 14
