Itt-Ott, 1981 (14. évfolyam, 1-4. szám)
1981 / 4. szám
tudunk hozzájárulni, fiaink, unokáink (sa jnos nekem egyik sincs , de nektek van) szívükben, lelkűkben magyar érzelműek maradhatnak, de aki elhagyja a hazáját, annak az utódai előbbutóbb felszívódnak. Maradhat egy emlék, maradhat egy szentimentális kapcsolat, maradhat egy törekvés, de ezeknek az utódainknak, bárhol élnek is, a feladata a túlélés segítésében csak az lehet, hogy minta lengyelek Lengyelországot, vagy mint a zsidók pl. Izraelt támogatják, remek, hatásos lobby-kat képezzenek. Ilyen szempontból igen, hozzájárulhatnak, segíthetnek. A biológiai túlélés azonban a Duna-medencében történik vagy hiúsul meg. A másik a kulturális túlélés. Itt már van nekünk szerepünk, de az is csak a Dunamedencébenoldódhatikmeg. Mi ez a szerepünk? (És ti igazán nagyon gyönyörűen hozzájárultok ehhez!) Mi, akik, különösen itt, a tudományos életben dolgozunk, hidak lehetünk és tolmácsok lehetünk. Hidak olyan értelemben, hogy angolra fordítunk munkákat és megpróbáljuk meggyőzni a barátainkat, akik könyvterjesztéssel foglalkoznak, hogy terjesszék olyan széles körben, amilyenben csaklehet (mert lehet); és így vagyunk tolmácsolói az otthon írottaknak. Itt van pl. a Janics könyv, amit a ti jóvoltatokból most angolul kiadunk és ami már hála Istennek készen van. Borzasztó nehéz munka volt áttenni, úgy áttolmácsolni angol nyelvre, hogy egy amerikai vagy angliai olvasónak érthető lehessen. Magyarországi dolgot, legyen az kulturális, politikai, vagy bármi (kivéve a kizárólag természettudományit vagy matematikait) áttenni idegen nyelvre, azt majdnem azt mondhatnám, át kell költeni, tisztességesen, objektívan. De bármilyen nehéz az ilyesmi, a magyar kulturális életnek hidjai és tolmácsolói kell, hogy legyünk, és ezzel hozzájárulhatunk, valamiképpen, kis mértékben, a túléléshez. Amiben még sokat tehetünk (és itt megint igazán sokat tesztek ti) az az, hogy a nyugati közvéleményben a magyarság "image"-ét, a magyarságról alkotott képet, jóhírünket a nagyvilágban necsak fenntartsuk, hanem növeljük is. És én a magyar forradalomról épp ebből a szempontból szeretnék beszélni. Hiú ábránd, hogy nektek újat tudok mondani, mindenki tudja, mi történt a Széna téren vagy a Corvin köz-ben meg a Deák téren. A magyar forradalmat amúgyis rengeteget tolmácsolták és interpretálták már, ebben is mindannyian tudósok vagytok, ami azt illeti. Én tehát inkább úgy szeretnék a kérdéshez nyúlni ma, hogy: hogyan tudjuk interpretálni angol nyelvű barátaink és angol nyelvű közönség számára, vagyis: how can we sell it? A helyzet az, hogy hála Istennek az áru kitűnő, nem nehéz eladni. 1848 óta semmi nem történt Magyarországon ami ennyire haladó, ennyire érdekes lett volna, ami ennyire felkeltette volna a nyugati világ érdeklődését, mint 1956. Más szóval ha úgy tálaljuk, ahogy volt, máris olyan az áru, hogy el lehet adni. De idővel homályosodik a kép. Huszonöt év, negyed évszázad telt el azóta. Tehát jobban kell a módszerre nézni, hogy hogyan lehet még mindig ébren tartani az érdeklődést a magyar forradalom iránt. Az, hogy én a magyar forradalmat háborúnak nevezem, és az első háborúnak a szocialista országok között, ennek ilyen pragmatikus oka van, bár persze van a történettudományok vagy államtudományok szempontjából is egy teljesen elfogadható indoka. Mik a pragmatikus okai ? Pontosan ez a kérdés; hogyan lehet még ébren tartani az érdeklődést, hogy lehet felújítani az elalvó érdeklődést. Mindenki tudja, hogy az amerikai életben, a gazdaságiban is, a hirdetésekben, a te7
