Itt-Ott, 1980 (13. évfolyam, 1-4. szám)
1980 / 1. szám
elv, s a gyakorlatba nem vihető r e: ben át. Carter olykor ingadozónak, gyengének tűnik, különösen azok szemében, akik csak a "reálpolitikában" hisznek s mindenféle erkölcsi norma létezését tagadják. Az emberi jogok elve. ami azelőtt csak a szovjet zsidókra vonatkozott (Jackson-doktrina), Carter alatt általánosabb érvényt nyert — és én ágy érzem, hogy ha sok politikai vezetőt el is idegeníteti ez az elv, a világ népeivel mégis becsületesebb a viszonyunk ma, mint valaha. Milyen kár, hogy a világ az erkölcsösséget még ma sem értékeli annyira, mint az okol jogot. Ha Carter megbukik novemberben, vele bukik az erkölcspolitika is • minden harmadrendű politikus bizonyítékul fogja venni, hogy a külügyekben erkölcsi síkon állást foglalni Amerikában egyenlő a politikai öngyilkossággal. Ha viszont kap még négy évet Carter, bizonyára megmarad valami az elvből, beszámítandó tényező lesz utána is — mert hát akkor még kért belőle a nép, Carter a Panama-csatornát átadta Panamának Nicaraguában nem próbálta meg katonasággal megmenteni a gyűlölt Somozát, nem támogatta a latin-amerikai katonai diktatúrákat, nem bomháztatta Vietnámot újra Kambodzsa megszállása miatt, Kínát sem támogatta Vietnám ellen,- Kínával megerősítette a kapcsolatokat, de Tajvannal is megtalálta a további módusz vivendit. Nem keveredett bele az afrikai háborúkba. Nem támogatta az elnyomó fehér kisebbséget Johannisburgban és Salisburyban. E- gyiptom és Izrael között megpróbált tartós békét kovácsolni, s volt közben annyi politikai bátorsága, hogy világosan kimutatta: az emberi jogok az arabokat is megilletik, Izrael sem kivétel az erkölcsi doktrína alól. Iránban a Pahlevi-dinasztiát nem mentette meg erőszakkal, a perzsa forradalmat szimpátiával kezelte, s még a Homejni nemzetvezető xenofóbiája miatt erősen ellenségessé vált s becstelenül viselkedő országgal szemben is hallatlan türelmet tanúsított. Nem vitte az amerikai ifjúságot a mészárszékre: elnöksége alatt eddig összesen nyolc hősihalottja van Amerikának, azok is egy szerencsétlenség áldozatai. Afganisztán esete pedig azt bizonyítja, hogy reálpolitika ide, reálpolitika oda, Carter nem nézi el még a Szovjetuniónak sem a nyílt katonai agressziót. Az olimpiai játékok egyébként sajnálatos bojkottálása, a gazdasági szerződések felfüggesztése, a diplomáciai offenzíva. a SALT egyezmény elhanyagolása a reálpolitikusoknak túl sok, a fanatikusoknak túl kevés. Az utóbbiak viszont, ha magyarok, jól tennék ha meggondolnák, hogy 53-ban, 56-ban s 68-ban a német, lengyel, magyar és csehszlovák népért még ennyit sem volt hajlandó tenni egy amerikai kormány sem. egy-lcét a sajtónak szánt tiltakozó nyilatkozattal és krokodüuskonnyekkel intézték el minden esetben az ügyet. Carterre mellesleg az is jellemző, hogy most. amikor a Szovjetunió mindent lengyel tanácsadójára, Brzezinskire próbál kenni, válaszként 100%-kai növelte kormányának a lengyel állományát: Muskiet tette meg külügyminiszternek, akinek az apja. mint maga is hangoztatja, orosz megszállás alatt jött a világra (persze még a cári időkben). A Sonnenfeldt-doktrináról pedig nem esett 1977 óta szó. Csak ennyit még, magyar vonatkozásban: Carter sokmindenben rendezte Magyarországgal az USA ügyeit, a Szentkoronát hazaküldte, Magyarországnak először jó a sajtója, az erdélyi rm-.gyarság ügye először talált meghallgatásra amerikai kormány részéről, magyar villanykörte fényénél írom ezt a cikket, s jövőre Ikarusz buszon járhatok munkába itt, Portlandban. Nem tudom, más hogy van vele, de én sohasem fogom elfelejteni, hogy 56 után az amerikai hivatalosok nemhogy nem tettek semmit a szovjet beavatkozás ellen, hanem ráadásul még a magyar népen rúgtak nagyot bojkottpolitikával, s hogy 64-től 76-ig Amerika kozép-keleteurópai ügyködése 10
