Itt-Ott, 1980 (13. évfolyam, 1-4. szám)
1980 / 4. szám
úgy őrzik ősi kultúrájukat, nemzeti gyökereiket. A szoba, melyben ülünk, s melyre a Metropolitan múzeum is büszke lehetne (mert, mint Adám mondta, vagy 1000 évnyi művészeti munka látható itt szövésben, hímzésben, faragásban) — szóval, ilyen szoba itt minden házban van, s nevetségesek ugyan a 20, század városi embere szemével nézve, de azért annyira mégsem szegények, hogy valami is eladó lenne, sőt annyira nem, hogy a kölcsönös ajándékozásban mindig ők maradnak felül. Megtudjuk, hogy a falu népe buszon, vonaton jár innen munkába, hogy román nincs a faluban csak a tanító, s hogy a milícia is csak évente kétszer-háromszor jár ide, mert nincs oka, hogy idejöjjön, ismeretlen a bűnözés. Este indulunk tovább. Egy j<5 barát (vagy egy millió erdélyi magyarnak csak "Zoli” vagy "Zolika drága") visz bennünket Inaktelkére, hol ma este regruta tánc lesz. Zoli különben tényleg ismer a 2-3 millió magyarból egy milliót. Moldovától Kalotaszegig járja a falvakat, bíztat, lelkesít, segít, gyűjti a nemzeti hagyományokat, ismeri keresztnévről a háromévestől a nyolcvanévesig az embereket, mint egy megszállott magyar próféta, vagy mint Szent László a tatárokkal, "megszorítva, nem megtörve" küzd amikor éppen nincs börtönben, mert már jópár évet töltött ott is. Három kocsival vagyunk, s olyan utakon haladunk, amilyenek még Bulgáriában sincsenek. Az egyik kocsi lerohad. Zolit bevisszük a faluba. Tudja, hol lakik a legjobb autószerelő. Névszerint szólítja a munkából félórája hazatéit s éppen elaludt fiatalembert. Az "Zolika drágának" szólítja, s ugrik. Két perc alatt felméri a helyzetet. Vissza a házához. Szalad a műhelyébe alkatrészért, közben a hátsó kapun fut édesapja a traktoroshoz szerszámért, aztán együtt vissza a kocsihoz, s ami Amerikában többnapos javítás lett volna (tengely-csavar törés a léghűtő ventillátoron) az kevesebb, mint egy óra alatt rendbe jön. A szakértelem és a szolidaritás olyan demonstrációja ez, mint amit a németektől megszállt franciák, lengyelek, jugoszlávok tettek korábban. Inaktelkén már folyik a falu bevonuló katona fiának a búcsúztatása. Ez is mint egy színdarab, ősi törvények szerint. Hosszú faasztaloknál vacsorázik a fiatalság. Ide az idősek nincsenek meghívva, egyedül a bevonuló fiú szülei és nagyszülei képviselik a mi korosztályunkat. Háromtagú banda húzza. A fapadoknál színes népviseletben külön a lányok, külön a fiúk, s külön asztalnál a bevonuló fiú barátai. A vacsora végeztével núnket is leültetnek. Előkerül a kürtőskalács meg az égetett cukorral édesített alkohol, s közben folyik a legénytánc. Testbeszéddel búcsúzik a román "császárt" szolgálni induló lás regruta. Szól a nóta is. Ugyanazok a hangok, melyeket a szentgalleni kolostorban hallhatott az agy alágyult szerzetes, mikor az arra kalandozó magyarokról azt írta, hogy "kiabálnak az isteneikhez." Mi is táncra perdülünk Cicával. Esetlenül hathatunk, de nem bánják, értékelik az igyekezetét, s jól is esik nekik, hogy nincsenek egyedül. Hát így aztán ezen a szombaton reggel négykor kerültünk ágyba. Másnap reggel a gyerekek aludtak. Mi tovább kutattunk a piacon, majd úgy délután kettő körül bepakoltunk a három kocsiba, s indultunk tovább Bánffyhunyadra. Cica délelőtt lefestette a Drágán völgyét, "Adámka drága" meg tanult, mert mikor visszaér szerdán felelnie kell. Egy fafaragó művészhez vitt útunk. Négy generáció él a házában, szorgalmas alkotó szeretetben. A helység Trianon idejében 98%-ban magyar volt. Most folyik a magyarság szétzúzása. Gyárat telepítenek a város szívébe. Annak helyet teremtendő lerombolják az ősi magyar kúriákat. Aztán emeletes házakkal veszik körül a gyárat, s azokba románokat telepítenek a Regátból. A ház gazdája elmeséli, hogy miként érte el ezidáig, hogy háza még áll e gyártelep közepén, körülépítve, "megszorítva, nem megtörve." Lévén a kisajátítás törvénytelen, ő azt nem vette tudomásul. Naponta látogatta a milícia, meg berendelték oda, de ő írást, törvényes eljárást követelt, s persze az nem volt. Egyik nap 22
