Itt-Ott, 1979 (12. évfolyam, 1-5. szám)
1979 / 2. szám
m műalkotásban mindig az egész tükröződik — vagy kíván tükröződni — sohasem a rész. Vagyis: mindig tudtam, de egyre erősebb lett bennem a meggyőződés, hogy erről az egyre bonyolultabb és lassankint áttekinthetetlen részletgazdagságé életről a szépirodalom eszközeivel többet, fontosabbat tudok elmondani, mint az úgynevezett dokumentum! irodalommal. S egyre jobban zavart, hogy a riportjaim, mert "felfedezést, " néha "szenzációt" jelentettek, az irodalmi közvélemény és talán az olvasók előtt is eltakarták, árnyékba borították a novellistát, a szépírót. Nálunk viszont, ami nem vers, nem regény, nem novella, az másodrendű irodalom. Riportjaim anyagát — ellentétben novelláim egy részével — kizárólag a falu szállította s ez tovább torzította a rólam kialakult képet. Nem véletlenül tiltakoztam már tizenöt évvel ezelőtt a "parasztíró" megnevezés ellen: az író mindig az ember képviselője. Ez a legtöbb, amit tehet és ami ennél kevesebb, azzal nemérheti be. Hogy az ember ma él-e, vagy száz évvel ezelőtt, itt él-e, vagy Afrikában, városon élre, vagy falun, az meghatározza konfliktusai jellegét, erkölcsi értékrendszerét , választási lehetőségeit és irányát — de az ember belső szuverenitását, választási szabadságát nem determinálja. Csak adott történelmi, társadalmi és földrajzi keretek közé szorítja. Az ember számára a legszűkösebb keretek között is legalább két választási lehetőség van: vagy elfogadja az adott helyzetet, amiben él, vagy fellázad ellene. írásaimban soha nem a parasztot kívántam ábrázolni, hanem az embert, aki történetesen falun él. És méghozzá ez a "falu" sem korlátozható többé a falura, hiszen már régen nem zárt világ, elszigetelt település, ezer szál fűzi az ország, sőt a világgazdasági és szellemi vérkeringéséhez. Az én "falum" végeredményben az egész Magyarország. A másik ok, amiért abbahagytam a riportírást: A közös bűn c. regényem öregembere így fakad ki: Nem lehet élni olyan világban, ahol minden megtörténhet az emberrel! — A fia így felel rá: De olyan világban sem lehet élni, ahol semmi sem történhet az emberrel! Húsz év telt el azóta. Nyugvópontra jutott, termékeny állandóságba az átformálódott falu. Nem mentes ez az élet sem a konfliktusoktól, a korrupciótól, múltba húzó ostobaságtól, túlzó jövősürgetéstől. Mégis; valami végérvényesen elmúlt s valami már megszületett. Az író az olvasónak ír — vagyis a népnek. Válogatott novelláskötetemnek ezt a címet adtam; A vesztes nem te vagy. Nem te vagy a vesztes, aki elolvasod, nem te, aki csak megpillantod a kirakatban és nem te, aki nem is tudsz rólam. Ebben bizonyos vagyok és tiszta lelkiismerettel írtam le. Viszont nagy zavarban lennék, ha valaki nekem szegezné a kérdést: De ki a győztes? 36
