Itt-Ott, 1979 (12. évfolyam, 1-5. szám)
1979 / 2. szám
sem szabad parasztnak lenni. ha azt mondják, hogy ez a legigazibb állapot a világon ás akkor sem, ha azt akarják elhitetni, hogy nem lehet másképpen ez a világ .... Nem szabad menekülni. A futás sem a menekülőn, sem az elhagyatotton nem segít soha. Feszüljön csak a tagadás és buzogjon csak a vér, emelkedésre így lesz majd elég erő valaha. ... De hiszek az emberben, aki paraszt. Hiszem, hogy paraszt emberekkel lehet országot építeni. A lázadások szüntelen sora megtanított arra, hogy ok van itt a tagadásra es ugyanezek az okok a hitnek is elég támasztékai. Hiszem azt, hogy az az emberfajta, amely épség-kibírta a sötétben lappangás századait, képes arra is, hogy romlatlan ösztönnel építsen akkor is, ha napvilágra kerül/’ Erdei Ferenc ezeket a sorokat 1937-38 fordulóján írta Parasztok c. könyvében — hozzám tíz évvel később, egy óriási történelmi sorsforduló után jutott el. Mégis, megcsapott belőlük az aktualitás forrósága. "A szociográfia — olvasom valahol — egy magasan fejlett, közösségi magatartás dokumentuma, a jó értelemben vett gyakorlati cselekvés műfaja. Mihelyt a társadalmi cselekvés meghaladja a műben ábrázolt szintet, eléri a távlati célt, funkcióját elveszti, a korra vonatkozó dokumentumként, muzeális értékként marad fenn/' — Ez történt a falukutató irodalom nagy részével, mire hozzám került. Addigra eldőlt az ezeréves per, a földet kiosztották. Szabó Zoltán még azt írta: "A magyar parasztság nagyreszt háborúban, hadifogságban, rabságban szerezte a világról való tapasztalatait/’ — Most megnyílt a parasztfiatalok előtt az egyetem, s az egész parasztság előtt a társadalmi felemelkedés útja. Nem csoda, hogy (akkori tudatommal) a népi írók könyveiben nem ismertem a ménfőesanaki parasztokra és problémáikra, Egyedül Erdei Ferenc műveiben. Talán nem szerénytelenség részemről, ha egyik kritikusomat, Vekerdi Lászlót idézem 1977-ből: "Parasztnak lenni többet nem lehet! — hangoztatta a harmincas evektől kezdve folyton Erdei Ferenc. Ebből a lctaxiomából indul ki, úgy lehet, már gyerekkorában s íróvá válása előtt Galgóczy Erzsébet. Első kötetének "ügyetlenségeitől" és "elrajzoltságaitól" nyilván világok választják el mai módszerét, de a parasztnak lenni pedig többe nem lehet élménye és igazsága már az Egy kosár hazai (1853) novelláit is kiemelte írói tökéletlenségükből .... így tágénak’témái'országos jelentőségűvé . . . Amikor húsz éves koromban, 1950-ben az írói pályára kerültem, adva volt számomra egy szenvedélyes, elkötelezett magatartás: a két háború közti népi íróké — Is egy műfaj: az irodalmi szociográfia. Hatalmas örökség, hatalmas felelősség. De sohasem nyomasztó. 3 1950 január 1-én, az akkori ifjúsági szervezet országos tehetségkutató pályázatot hirdetett. A pályázatra írtam egy bárom felvonásos színdarabot Is egy novellát. A novellával első díjat nyertem, a színdarabról többé nem esett szó. Augusztus 1-én — a díjnyertes novella jutalmaként — fölvettek a Szabad Ifjúság szerkesztőségébe. Belső munkatársként mindössze hat hónapig dolgoztam náluk, de ez alatt sokat tanultam. Fő23
