Itt-Ott, 1979 (12. évfolyam, 1-5. szám)
1979 / 4. szám
Ujjaid közt gyökeret ver a csipkerózsa. Szemed sarkában, Szép szád szegletében csacsogó madárkák pihennek el veled... a sötétben. Féltelek a diófa árnyékától. Szobámba fúródott ága, arcom levelét rád bízom, Áron mint Ábelre bíztad a rengetegben a tüdőbajos barátot. Áron bá! Szeretlek. Tavasz vagy, nyár, ősz, ... minden. (Virágos veszedelem; Tamási Áron emlékére) Csontos Vilmos Forbáth Imre halála óta immár a csehszlovákiai magyar líra legidősebb képviselője. A harmincas években ismerkedett meg a népi írók közül Veres Péterrel, Szabó Pállal, Sinka Istvánnal, akiknek hatása döntő jelentőségű volt emberiköltői magatartásának kialakulásában. Első kötete Magyar ugaron címmel 1932-ben jelent meg, melyet a további fejlődést mutató Üzentek értem és a Tovább kell menni követtek. A Kell itt a szó 1956-ban látott napvilágot, s már egy kialakult látásmódot, költői magatartást tükröz. A szülőföld motívuma, a legigazibb szerelem, népéhez való hűség dominálja a kötetet. Ezek a vonások jellemzik egyik legszebb versét is: Veletek vagyok Én azt sohase hangoztattam, Hogy erény ez, Csak itt maradtam Közöttetek szépen, szegényen, Testvér parasztok, árva népem. Veletek vagyok viharverten, Sors vállalón, hitben töretlen. S ha az utam végére értem, Hogy mért volt így — meg se kérdem. Költői elkötelezettségét önti versbe az Üzentek értem-ben: Üzentek értem a messziségek, Üzentek értem a messzi fények El kellett jönnöm. Üzentek értem a könnyes jajok, Fájó szívekből szakadt sóhajok. El kellett jönnöm. 37
