Itt-Ott, 1979 (12. évfolyam, 1-5. szám)

1979 / 4. szám

ILÁMCD , ILÁMC IE SZU'EMIL A MC Farkas Árpád (Sepsiszentgyörgyi NYITOTT SZEMMEL Vendég van a háznál, nyolc esztendős, eleven kisfiú Chicágóból,- csupa értelem és tapasztalás-kedv fűti, kérdez és be kukkint a lakás minden zegzugába, számbaveszi a lányok játékait, felrebiccent fejjel silabizálgatja a könyvcímeket, nézegeti a polcok csecsebecséit, megállapítja, hogy jö gondolat volt a konyha és lomtár közt kivágott fal­részbe süllyeszteni a hűtőszekrényt, így legalább nem foglal sok helyet, ragasztót kér egy ingé székláb rögzítésére, valamint fogószerszámot a csöpögő vízcsap megjavításár ra — és nem eszi meg a mákos tésztát. Nem rejti véka alá a technika iránti érdeklő­dését, s bevallja, nem lesz o építészmérnök mint jóatyja, annak annyit kell lótnia­­futnia napestig, ő hatalmas, kétemeletes vonatokat fog kalauzolni, száguldván gyönyörű, nyüt pályákon. Marcika egyébként jókora táskával érkezett, melyből második osztályos tanfel­szerelései bukkannak elő; két hétig marad távol az iskolától, s minden mulasztást pó­tolnia kell. Lányaim csodálkoznak, hogy Amerikában minden tantárgyat egyetlen nagy és mutatós könyvből tanulnak a másodikosok, s picikét felnéznek Marci barátjukra, midőn bemutatja anyanyelvén való ími-olvasni tudását, melyet a hétvégi magyar isko­lában szerzett. Körülülik a földön kiterített térképet és népdalokat énekelve utazgat­­nakavilág körül, csaknem egyforma térképészeti jártsággal,- a chicagói kisfiúnak csu­pán az tűnik hihetetlennek, hogy ezek a lányok nem röpültek még repülőgépen. Meg­magyarázzák; nálunk rövidek a távolságok, ahová nekik az ő korukban eljutniuk lehet­séges, oda a vonat is megteszi. És énekelgetnek közben, s kiderül, hogy Marcika bi­zony sok olyan népdalt tud, melyet ők — szégyenkezve ismerik be itt e dalok forrásvi­dékén — még nem ismernek. Nődögéi hát lányaim szemében a kis Marci tekintélye, hogy aztán picikét meg­fogyatkozzék. Mert szánkózni hívják a közeli dombra, s a kétemeletes vonatok eljövendő pilótájáról kiderül, hogy e furcsa járgányon alásiklani a porzó hóban nem merészkedik. Nem látott még szánkót, hiába,- jártam chicagói otthonuk környékén, ott nem is láthatott. És lebegünk a brassó-pojánai libegőn mesebeli, behavazott fenyőfák fölött szem­kápráztató hegycsúcsok felé. Körül, míg szem ellát ezüstbe bugyolált hegyek, a Kár­pátok szikrázó karéja, s az orcacsipkedő, látvánnyal csordultig telt tekintettel váratla­nul felém fordul Marcika megérdeklődni; És tessék mondani, Románia szabad ország? Nem válaszolok rögtön. Egyrészt, mert hallottam ugyan kiselőadást tartani arról, hogy mit is jelent az az ötven csillag az Egyesült Államok lobogóján (viszonzásképp na­gyobbik lányom is elmagyarázta néki az iskolában tanultakat Románia címeréről), de mégsem tudhatom, hogy mi lakozik egy nyolcesztendős amerikai kisfiú fejében a szabad­ság fogalmával kapcsolatosan. Másrészt, olyan kérdésekre, melyekre csak egyetlen rövid szócskával lehet válaszolni, nem szoktam sietni a felelettel,-gyermekeimen figyel­tem meg, hogy a kurta igenek lezárják a további érdeklődés kapuit, márpedig a serdülő emberkék számára valamelyest nyitottnak kellene hagyni a világot, hogy maguk igazod­janak el árnyalatai közt. Mondottam hát Marcikának, hogy holnap ellátogatunk Zágonba, Csomakörösre és Kovásznára, mustrát tartunk az ország eme vidékén, járj mindenütt nyitott szemmel, aztán edd meg majd a mákos tésztát is, hogy nagyra nőj, felnöveked­vén pedig gyakorta látogass el ide, hol téged nagyon megszerettek,- kérdésedre a választ így majd megtapasztalod. (Megjelent a bukaresti Előre c. lapban.) 28

Next

/
Oldalképek
Tartalom