Itt-Ott, 1979 (12. évfolyam, 1-5. szám)
1979 / 4. szám
ILÁMCD , ILÁMC IE SZU'EMIL A MC Farkas Árpád (Sepsiszentgyörgyi NYITOTT SZEMMEL Vendég van a háznál, nyolc esztendős, eleven kisfiú Chicágóból,- csupa értelem és tapasztalás-kedv fűti, kérdez és be kukkint a lakás minden zegzugába, számbaveszi a lányok játékait, felrebiccent fejjel silabizálgatja a könyvcímeket, nézegeti a polcok csecsebecséit, megállapítja, hogy jö gondolat volt a konyha és lomtár közt kivágott falrészbe süllyeszteni a hűtőszekrényt, így legalább nem foglal sok helyet, ragasztót kér egy ingé székláb rögzítésére, valamint fogószerszámot a csöpögő vízcsap megjavításár ra — és nem eszi meg a mákos tésztát. Nem rejti véka alá a technika iránti érdeklődését, s bevallja, nem lesz o építészmérnök mint jóatyja, annak annyit kell lótniafutnia napestig, ő hatalmas, kétemeletes vonatokat fog kalauzolni, száguldván gyönyörű, nyüt pályákon. Marcika egyébként jókora táskával érkezett, melyből második osztályos tanfelszerelései bukkannak elő; két hétig marad távol az iskolától, s minden mulasztást pótolnia kell. Lányaim csodálkoznak, hogy Amerikában minden tantárgyat egyetlen nagy és mutatós könyvből tanulnak a másodikosok, s picikét felnéznek Marci barátjukra, midőn bemutatja anyanyelvén való ími-olvasni tudását, melyet a hétvégi magyar iskolában szerzett. Körülülik a földön kiterített térképet és népdalokat énekelve utazgatnakavilág körül, csaknem egyforma térképészeti jártsággal,- a chicagói kisfiúnak csupán az tűnik hihetetlennek, hogy ezek a lányok nem röpültek még repülőgépen. Megmagyarázzák; nálunk rövidek a távolságok, ahová nekik az ő korukban eljutniuk lehetséges, oda a vonat is megteszi. És énekelgetnek közben, s kiderül, hogy Marcika bizony sok olyan népdalt tud, melyet ők — szégyenkezve ismerik be itt e dalok forrásvidékén — még nem ismernek. Nődögéi hát lányaim szemében a kis Marci tekintélye, hogy aztán picikét megfogyatkozzék. Mert szánkózni hívják a közeli dombra, s a kétemeletes vonatok eljövendő pilótájáról kiderül, hogy e furcsa járgányon alásiklani a porzó hóban nem merészkedik. Nem látott még szánkót, hiába,- jártam chicagói otthonuk környékén, ott nem is láthatott. És lebegünk a brassó-pojánai libegőn mesebeli, behavazott fenyőfák fölött szemkápráztató hegycsúcsok felé. Körül, míg szem ellát ezüstbe bugyolált hegyek, a Kárpátok szikrázó karéja, s az orcacsipkedő, látvánnyal csordultig telt tekintettel váratlanul felém fordul Marcika megérdeklődni; És tessék mondani, Románia szabad ország? Nem válaszolok rögtön. Egyrészt, mert hallottam ugyan kiselőadást tartani arról, hogy mit is jelent az az ötven csillag az Egyesült Államok lobogóján (viszonzásképp nagyobbik lányom is elmagyarázta néki az iskolában tanultakat Románia címeréről), de mégsem tudhatom, hogy mi lakozik egy nyolcesztendős amerikai kisfiú fejében a szabadság fogalmával kapcsolatosan. Másrészt, olyan kérdésekre, melyekre csak egyetlen rövid szócskával lehet válaszolni, nem szoktam sietni a felelettel,-gyermekeimen figyeltem meg, hogy a kurta igenek lezárják a további érdeklődés kapuit, márpedig a serdülő emberkék számára valamelyest nyitottnak kellene hagyni a világot, hogy maguk igazodjanak el árnyalatai közt. Mondottam hát Marcikának, hogy holnap ellátogatunk Zágonba, Csomakörösre és Kovásznára, mustrát tartunk az ország eme vidékén, járj mindenütt nyitott szemmel, aztán edd meg majd a mákos tésztát is, hogy nagyra nőj, felnövekedvén pedig gyakorta látogass el ide, hol téged nagyon megszerettek,- kérdésedre a választ így majd megtapasztalod. (Megjelent a bukaresti Előre c. lapban.) 28
