Itt-Ott, 1978 (11. évfolyam, 1-3. szám)
1978 / 1. szám
értelemben a legszeretőbb emberek a világon, és ha mégis van egy megbocsáthatatlan, égbekiáltó bűnük, akkor az az, hogy mindebből egy szét sem hisznek el magukról, de egymásról sem. Ez a tanulság — az, ugyanis, hogy nem igaz az a sok klisé, amit rólunk mondanak, s melyeket elsősorban magunk propagálunk— már önmagában megérte a tíz évi munkát. Nekem mindenesetre igen. De más, objektív tanulság is van ebben a tíz évben. Az első az, hogy sohasem szabad semmit sem leértékelni. Bizonyos helyzetben a legszerényebb erőfeszítésnek is lehet tekintélyes eredménye. így pl. az ITT-OTT tíz éves múltjával még mindig aránylag kis példányszámban megjelenő kőnyomatos. Hatása azonban sokkal nagyobb, mint a legtöbb "nagy" emigrációs lapé. A szétszórtságot megmenteni nem tudta, de létezését meghatározta, sok tekintetben megváltoztatta a külföldön élő magyarok öntudatát, s ezáltal új viszonyok kialakításának a lehetőségét segített kilátásba helyezni a külföld és Magyarország, valamint a magyar kisebbségek között. A beolvadás folyamatának sem vetett gátat, de kijelölte az egyetlen elképzelhető megoldást, az un. "magyar vallás" útját, ami sokaknak annyira újnak, másoknak annyira elavultnak tetszett, hogy nem tudtak megbarátkozni a gondolattal. Csődöt mondjunk hát vele? Igen, de azért más az erkölcsi tartalma a magyarkodásnak jobb körökben azóta, amióta sem gúnnyal, sem kacajjal nem törődve le mertük írni, ki mertük hirdetni a magyar evangéliumot, s ki tudja, hol találnak a magok termő talajra. A külföldi magyar élet felvirágoztatása persze a fenti két kérdés megoldása nélkül nem lehetséges. Ezen a téren tkp. nagyobb volt az erőfeszítésünk, mint bármely másikon, és itt az ITT-OTT egész olvasótáborának s a Magyar Baráti Közösség egészének — sajnos felméretlen, s jelen pillanatban felmérhetetlen — munkájára gondolok, akármilyen néven szerepeltünk, legyen az a Kodály kórus vagy a Hungária táncegyüttes keleten, a Hunyadi cserkészcsapat C3ikágóban, a magyar klub Columbusban vagy a nyári egyetem Portlandban, s ne érezze magát senki sértve, ha nem említem, hisz nem is lehetne mindazt felsorolni, amit annyi helyen, annyian teszünk mi, barátok. De az óriási munkánk dacára, összegezetten kimutatható eredményeink nincsenek arányban az erőfeszítéseinkkel, megerőltetésünkkel. Baráti Közösségünk mindeddig nem bizonyult eléggé erősnek ahhoz, hogy keretén belül összeadódhassunk. Hogy a jövőben jobban ősszeállunk-e, szervesebb egésszé, nyüt kérdés marad. De, mint mondom, második évtizedünk küszöbén állunk ma, s ha az ember küszöbön áll, verje le a sarujáról a port. Sokmindent elhagyunk, ami régi és sok újítást tervezünk, reálisat, erőnkhöz mértet. Céljaink nem változnak; eszközeink igen. Kérjétek Isten áldását további munkánkra. —éji Széjjel tördelt a bőlcseség s a bomba, szétbomlasztott a gejzirlábú vér s nyomorúságos könnyekbe merülve száz megváltó agy forr már, mint a mész, hogy értelmes várossá magasodjunk, mert most minden s egyetlen értelmünk az úton heverő kövek fájdalma, mely porban és piszokban taposódva templomtorony kupolájába vágyik! József Attila 6
