Itt-Ott, 1978 (11. évfolyam, 1-3. szám)
1978 / 2. szám
előtt az ez évi választásokra jelölt három fiatalt: Bokor Erikát, Megyeri Józsefet és Cseh Tündét. A tagság dönti el, melyikük kerül be a Tanácsba az 1979-es évre. NYÁRI EGYETEMÜNK SIKERES Az MBK portlandi nyári programja az idén a tavalyinál nagyobb eredménnyel zárult. A magyar és angol nyelvű előadássorozaton több, mint harminc hallgató vett részt összesen,- ezek közül öten alapfokon tanultak magyarul, heten haladó szinten hallgattak magyar irodalmat, stilisztikát és hangtant. Az idénűj ötletekkel, megoldásokkal is kísérleteztünk. Az egyik újítás abból állt, hogy a Magyar Baráti Közösség szerződött a Portland State University-vei, miszerint utóbbi hitelesít olyan programokat is, melyeket az MBK más helyeken sponzorál. Így vált hiteles MBK/PSU tanfolyammá möstmár a Lake Hope-i szemináriumon kívül a Magyar Cserkészszövetség buffalói képzőtábora, valamint a Magyar-házaspár rendezte Magyar Néptánc Szimpózion. Jövőre 1-2 jól megalapozott, gondosan kitervezett önkéntes programmal bővíthető a keret. Másik próbálkozásunk levelező tanfolyamok bevezetése, amire viszont — sajnos — eddig nem voltunk képesek elegendő időt fordítani. Ugyancsak MBK szerződéssel regisztráltuk az idén azokat a hallgatókat, akik Szegeden, a József Attila Tudományegyetemen folytatják magyar nyelvtanulásukat. Előnye ennek a megoldásnak az amerikai diák számára a garantált ''credit", valamint — a Portland State University rendes hallgatói számára — az esetleges anyagi segélyre való jogosultság. Hasonló alapon biztosítandó "credit" a debreceni nyári program részére, haa terveket mindkét fél elfogadja. Portlandban jelenleg 3 első és 5 másodésves hallgató tanul magyarul, az 1978-79-es egyetemi év tartama alatt. Távoli célunk egy állandó jellegű, akkreditált magyar főiskolai program-hálózat felállítása az Egyesült Államokban. FOLYTATJA MŰKÖDÉSÉT AZ OREGONI MBK Az MBK Oregon-i gyülekezete — mostmár Balogh Imre gondnok hivatalos vezetése alatt— továbbfolytatja működését. "A Magyar Baráti Közösség Oregonban — The Magyar Baráti Közösség in Oregon" c. kétnyelvű értesítője mostani számában beszámol a Szent István napi közgyűlésről, valamint az októberben/novemberben tartandó rendezvényekről. Portlandban a legtöbb aktivitás két nyelven, magyarul és angolul folyik, mert sok a vegyes házasság a környéken. Ám ezek nem jelentenek minden esetben veszteséget a magyar fél számára, sőt van úgy, hogy a nem-magyar származású feleség magyarabb érzésű, mint férje! Közülük többen tanultak vagy tanulnak magyarul, néhányan igen szép eredménnyel. A portlandihoz hasonló gyülekezetek szerveződnek többek között Csikágóban, Pittsburghban és Columbusban (Ohio). KIVONATOK GONDNOKUNK BESZÁMOLÓJÁBÓL • (Lake Hope, Ohio, 1978. szept. 1.) . . . Szokásunktól eltérően ma este nem elmélkedéssel traktállak benneteket, hanem információcserével, egy kis sajtóértekezlettel, amin helyzetjelentésem után mindenki kérdezhet, hozzászólhat problémáinkhoz. Mielőtt azonban rátérnék ezekre, hadd kezdjem én is, Bütosi püspök úr példáját követve, egy kis teológiával, talán kevésbé elvont formá-6