Itt-Ott, 1978 (11. évfolyam, 1-3. szám)
1978 / 1. szám
POIuHTEKA G.B. McGregor (Pittsburgh): TÖBB REALIZMUST ÉS NAGYOBB BÁTORSÁGOT! A Magyarországot körülvevő utódállamok, s elsősorban az erdélyi es a felvidéki magyarság nehéz kisebbségi helyzete, s ebből a kisebbségi helyzetből adódó elnyomatása ma már közismert. Az utóbbi éveidben ugyanis már egyes nagyobb nyugati (főleg európai) lapok hasábjain is említést nyert nehéz helyzetük. Míg azonban a Nyugat lassú ráébredéso elég új keletű, a nyugati diaszpórában élő magyarság körében ez a nemzetiségi elnyomás már mintegy másfél évtizede központi kérdéssé lett. Ennek a felismerésnek egyenes következménye az a mind erősebben kibontakozó mozgalom, mely igyekszik ráterelni a nyugati hatalmak figyelmét a Romániában (elsősorban Erdélyben) és Csehszlovákiában (elsősorban a Felvidéken) élő magyarság elnyomatására. Jól, vagy kevésbé jól, ezt a feladatot a külföldi magyarság immár több, mint másfél évtizede végzi. Először talán inkább kevésbé jól* a nyugati, és főleg az amerikai nagypolitikában járatlanok módján. Az utóbbi időben azonban ügyesebben és mindinkább hatásosan. Sajnos a cél még mindig igen messze van, s ezért a viszonylag lassú és részleges eredményért tulajdonképpen minden magyar egyformán felelős — a külföldiek épp úgy, mint a magyarországiak. A külföldi magyarság felelőssége elsősorban a reálpolitikában való járatlanságból, a magyarországiaké pedig a helyzetükből fakadó bátortalanságból származik. Az eredményeket felmutatható reálpolitika ugyanis megköveteli azt, hogy a külföldi magyarság ismerje meg azt a közeget, amelyben él, működik és célját el akarja érni, s azt is, hogy kö~ _<!'•■ céljaiban ne legyen maximalista. A befolyásában legsúlyosabb amerikai magyarság részére ezek afeltételeklényegükben annyit jelentenek, hogy mindig csak reálisnak látszó, elérhető, s az amerikai nemzeti érdekekkel és nagypolitikával összehangolható, s nem pedig csak a magyar fülnek jól hangzó, de egyelőre reménytelen célokat tűzzön ki maga elé. Tehát ne a "nem, nem soha” s a "mindent vissza, " hanem az "ahogy lehet" és "amit lehet" elvek alapján gondolkozzék és politizáljon. S az utóbbi elvek alapján a két és fél milliós romániai (erdélyi) és közel egymilliós felvidéki magyarság emberi és kisebbségi jogainak követelése sokkal reálisabb cél, mint pl. a revizionizmus vagy irredentizmus gondolatának hangoztatása. És ez annál is inkább így van, mivel a magyar kisebbségek helyzetén javítani akaró amerikai politikusok legnagyobb része világosan kifejtette, hogy egyelőre a magyar revizionizmus gondolatát semmi esetre sem támogathatja. S ez a megállapítás lényegében vonatkozik a szovjet nagypolitikára is, mely a mai helyzetben semmiképpen sem vethetifel a jelenlegi határok megváltoztatásának a gondolatát. (A "maximalisták" általában Deák Ferenc azon gyakran idézett kijelentésére hivatkoznak, mely szerint mindent visszanyerhetünk, csupán azt nem, amiről önként lemondunk.1 Azonban mindenki tévedhet, még Deák is. Eötvös József ugyanis már akkor megkérdőjelezte Deák mondásának bölcsességét, hisz naplójában így írt: "Nézetem szerint, nem azt, amiről lemondtunk, hanem csak azt nem nyerhetjük vissza többé, minek visszanyerésére erőnk hiányzik."2 A külföldi ma1 Deák valójában ezt mondta; "Mert amit erő és hatalom elvesz, azt idő és kedvező szerencse ismét visszahozhatják, de miről a nemzet, félve a szenvedésektől, önmaga lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz s mindig kétséges." Deák Ferenc 2. fölirati javaslata, 1861. aug. 8. Deák Ferenc beszédei. Szerk. Konyi Manó (Budapest, 1903), in, 272. 2Báró Eötvös József, Napló jegyzetek — gondolatok 1864-1868. Szerk. Lukinich Imre (Budapest, 1941), 36-37. 26
