Itt-Ott, 1978 (11. évfolyam, 1-3. szám)
1978 / 1. szám
bogy ahányszor Soltvadkerten megjelent, mindig meghívást kapott a lelkipásztortól igehirdetésre, igy 1976 januárjában is. Az 1977 évi baptista Misszióbizottság ülése tárgyában Dr. Haraszti kijelenti, hogy őt az elnöki tisztsége alól sosem mentették fel, hanem miután kétszer 3 évet ebben a beosztásban eltöltött, misszióbizottsági tagsága megszűnt. Hasonló volta helyzet a torontói baptista gyülekezetben is. Ott se kérte senki, hogy mondjon le tisztségéről, mert a tisztségviselő terminusa lejárt. Tehát a lemondás kérdése szóba se kerülhetett. Dr. Haraszti Sándor kérésének azért is készségesen teszünk eleget, mert Budapestről kapott cikkírónk |sic| adatainak ellenőrzése annakidején nem állt módunkban. Elégtételnek azonban mindez korántsem elég. Tollast ezért a rosszindulaté válaszáért még jobban megrójuk, mint az eredeti cikk közlésével elkövetett sértésért. Mert szándékosan úgy fogalmaz, mintha csak Haraszti ''kijelentésére" volna utalva (ha az olvasó hisz Harasztinak, oké, hanem, még jobb). Pedig kezében volt Haraszti curriculum vitae-je. Billy Graham levelének másolata (amire Tollasnak kellett volna hivatkoznia!), a Washington Postnak egy idevonatkozó cikke (a fordítást illetőleg, amit egyébként a tévében egész Amerika megbámult), Harasztilelkészavatási bizonyítványának és teológiai oklevelének (ha nem is hitelesített) másolata. Utóbbit teljesen elhallgatja, valamint azt is, hogy keltezése Budapest, 1944 január 11 — tehát semmi esetre se állíttathatta ki a kommunista kormány számára, mert ilyen kormány akkor nem létezett. Sehol a beismerése a hibának, sehol egy bocsánatkerő szó. A cikkecske végére odabiggyesztett mondat, miszerint ’’cikkírónk adatainak eHenőrzése annakidején nem állt módunkban” csak súlyosbítja 'az ügyét. Erkölcsileg is, főleg annak a ToUas Tibornak a részéről, aki maga is áldozata volt már nem egy rágalomhadjáratnak (s akit szintén védelmünkbe vettunk egykor), de jogilag is. Hadd ismertessük az ide vonatkozó, lényegükben a mai napig is érvényes német sajtótörvényeket: Az 1874. évi, július elsején életbe lépett német birodalmi sajtótörvény a közönséges büntetőjogi felelősséget a törvény által meghatározott gondtalanság vétségével egészítette ki. A felelősséget szabályozó 20. és 21. paragrafusok szerint ugyanis oly cselekményeknél, amelyeknek büntetendőségét valamely nyomtatvány tartalma állapítja meg, a büntetőjogi felelősségre nézve a közönséges büntető törvények irányadók. — Időszaki lapoknál a feless szerkesztő mint tettes büntetendő, ha különös körülmények tettességét ki nem zárják. Ha valamely nyomtatvány tartalma büntetendő cselekmény tényálladékát megállapítja: a felelős szerkesztő, a kiadó (Verleger), a nyomdász, s az, aki a nyomtatványt iparszerűleg árusította vagy különben nyilvánosan terjesztette, amennyiben az előző (20.) paragrafus szerint mint tettesek vagy részesek büntetés alá nem vehetők: 1000 márkáig terjedhető pénzbüntetéssel, vagy elzárással, vagy egy évig terjedhető államfogházzal büntetendők, ha kőtelességszeru gondosságnak alkalmazását, vagy oly körülményeket nem bizonyítanak, melyek ennek a gondosságnak alkalmazását lehetetlenné tették. Nem tudjuk, hogy Haraszti Sándor ennyiben hagyja-e ezt a sajnálatos ügyet. Mi azonban, akik ilyen esetekben kevésbé vagyunk keresztények, felszólítjuk Tollas Tibort, igazítsa hibáját megfelelő módon helyre, s kérjen a sértett féltől nyilvánosan bocsánatot. Ha nem teszi meg, olvasóink tudni fogják, mit tartsanak jeHeméről. — 13
