Itt-Ott, 1978 (11. évfolyam, 1-3. szám)
1978 / 3. szám
nyos szellem; mindig egy nép akarta magát közölni a világgal. Azt, hogy a mi nyelvünk "NÉMA," nem lehet tagadni, de nem lehet a magyar irodalom elzártságát csak a magyar nyelv magányos elkülönözöttségével magyarázni; a magyar sors történelmi feltételein múlott, hogy ez a zsenikkel és nagy tehetségekkel zsúfolt irodalom a maga egységében nem tudott európai hatóerővé átalakulni. Egy író nem tehet semmit. Az egészről van szó, a nemzetről, amely a világhoz akar tartozni és feltárni íróin át nemzeti sajátosságit, lelkiségét és különbözését. A magyar író tragédiája nem nyelvi, hanem történelmi, nemzeti tragédia. "Egy kissé mind Trianonba halunk bele," — mondta egyszer, haldokolva, Kosztolányi Dezső. De a szellemi Trianon százéves; már Kazinczy, Kölcsey, Berzsenyi is ebbe haltak bele." Ez az írás, bár 26 évvel később íródott, világosan leszögezi azt a szomorú realitást, hogy a magyar nyelv, a magyar irodalom és így a magyar szellem változatlanul érthetetlen a világ számára. NÉMA NYELV! Ma már 1978-at írunk, Kosztolányi Dezső halála óta ismét tetemes idő, 4 évtized telt el, sok minden történt, sőt változott a világban, csak éppen a "néma nyelv" helyzete változatlan. Ezt regisztrálja Márai Sándor a nemrég megjelent NAPLO-jában, egy bécsi látogatás során; "... A BURG egyik szárnyépületében a National Bibliothek. A bécsi nagy könyvtárban hűségesen és megbízhatóan őrzik a magyar irodalmat — olyan könyveket is, melyeket a budapesti közkönyvtárakból a kommunista szellemírtás már kipusztított. De mindenesetre ez abécsi magyar könyvgyűjtemény is bizonyítja, hogy a magyar irodalom sohasem hangzott át olyan hangsúllyal Bécsbe, mint amilyent megérdemel. A múltban volt néhány nagy színpadi siker — Molnár, Hunyady, egyes operettszerzők vastapsot kaptak — a bécsi könyvesboltok kirakataiban megjelent egy-egy magyar regény német kiadása, az osztrák napilapokban napvilágot láttak magyar írók tárcái, elbeszélései. De a magyar irodalom a közeli Budapestről soha nem tudott olyan erővel szólani Bécshez, mint ahogy a skandináv írók szóltak Berlinhez, vagy a cseh, délszláv írók szóltak az orosz olvasókhoz. A nyelvi különbözőség nem magyarázza ezt a hümmögő közönbösséget. Ibsen norvégül írt, Strindberg svédül és a németek spontán feleltek. És Bécs is felelt ezeknek a tehetséges íróknak. De Bécs csak bólintott, amikor a magyar írók szót kértek. A magyar irodalom inkább FOLKLÓR volt az osztrákok számára — több is, kevesebb is, mint a csikós-fokos - gulyás export." Nos itt vagyunk a lényegnél: FOLKLÓR a magyarság a világ szellemi térképén. E folklór természetesen a mai modem népvándorlás: a TURISZTIKA korszakában elég jól eladható és így az idegenforgalmi és utazási irodákban kellőképpen értékelt, de . szinte csak ott. És ez kevés! Kevés, mert MA — amely kort szellemtörténeti szempontból Leopold Senghortalálóan "kultúrfölény-kontroverz" korszaknak nevez — minden nép hatalmas erőfeszítéseket tesz kultúrkincsei és tradíciói feltárásáért, megőrzéséért és tudatosításáért. Teszi ezt nem feltétlen önző és soviniszta érdekből, hanem abból kiindulva, hogy hozzájáruljon a világ kultúrkincseinek gyarapításához és evvel — hogy úgy mondjam a világ eszmei [szellemi megváltásához. De kevés, különösen kevés ez nekünk emigránsoknak, akik nap mint nap közvetlen érezzük e negatív beállítottságból eredő értékítéleteket. Ehhez járul még az a lelki élmény amelynek nyomán évekig érezzük a "kultúrsokk" áldatlan hatását és ez nem egyszer személyi tragédiákhoz is vezetett. Ezek a felismerések vezettek bennünket ahhoz, hogy saját erőnkből tegyünk valamit ez ellen, és nemcsak tétlenül szemléljük a sorscsapásokat. Feladatainkat összegezve ázt kell mondanom — bármily paradoxnak hangzik is — nem tartjuk politikai jellegűnek, és eztatényt annyira fontosnak tartottuk, hogy bevettük Alapszabályzatunkba is. Persze tisztáznunk kellett, hogy mit értünk politizálás alatt és ezt 20
