Itt-Ott, 1978 (11. évfolyam, 1-3. szám)
1978 / 3. szám
Halas Sándor (Svájc): EGY IRODALMI KÖR BEMUTATÁSA A "Svájci Magyar Irodalom és Könyvbarátok Köre" jubileumot ünnepel. Sem gyémánt, sem arany, de még csak nem is 10 éves jubileumot. A kör 1976 tavaszán alakult, és idén lép működésének 3. évébe. Ez esetben nem az évforduló gyakoriságán van a hangsúly, hanem magán az évfordulón. A létezésen. Az elmúlt időszak ugyanis olyan viharos eseményekben bővelkedett,,amelyek alapjaiban rázták meg a szinte még ki sem alakult csoportot. Ez bennünket, alapító tagokat — akik nagy idealizmussal és lelkesedéssel fogtunk e kulturális munkához — megdöbbentett, de kijózanítólag is hatott. A kijózanodás mindenekelőtt azt jelentette gyakorlatilag és rövidesen szinte kényszerítő erővel számunkra, hogy keressük azokat a lehetőségeket, amelyek összehoznak bennünket, amiben egy etértünk és ne a problémákat boncolgassuk ill. azokat a koros jelenségeket próbáljuk gyógyítani avatatlan kézzel, amik elválasztanak. A problémákról itt és most részletesen nincs lehetőségem írni, de ezek egyrészt nem újak, másrészt semmi meglepetést nem tartogatnak azok számára akiknek az önkéntes vagy kényszerű emigráció jutott osztályrészül s így jól ismerik az emigrációban folyó munka hétköznapjait. Abból a gondolatból indultunk ki, hogy a mi ÉLETÖRÖMEINK, élményeink s így igényeink is MÁSOK, mint amit a befogadó ország kínál ill. kínálhat. Ezen igényekhez tartozik egy könyv, egy színház, egy film élményeinek lelki feldolgozása társas, társasági alapon, vagyis ez a MÁS kulturális élmény az, ami összekapcsol bennünket s így társadalmi témává alakul. Az erre vonatkozó igény erősen bennünk van, sőt bennünk is marad. Néha elemi erővel tör fel. Erről személyesen akkor győződtem meg, amikor Szörényi Éva művésznő zürichi vendégszereplésére egy kisebb "népvándorlás" indult meg itt. Aki csak tehette eljött. Mit számított most egy régóta meglévő személyi harag, gyűlölet vagy egy politikai, vallási és egyéb érdek ellentét. Szinte mindenki jelen volt. Egy nagy, egy "SZENT" misztériumnak lehettünk tanúi. Ezt a MÁS-t, ezt a kulturális igényt mi, sőt csak MI tudjuk nyújtani. Ezen alapvető felismerés tudatában kezdtünk a munkához és rövidesen meggyőződhettünk arról, hogy azok a lehetőségek, amik bennünket összehoznak szinte korlátlanok. Elvileg. Mert a lehetőségek megvalósítása a gyakorlatban óriási feladatokat jelent. Ez csak szívós munkával — kellő szabad-idő és anyagiak hiányában — lassan végezhető el. A "Svájci Magyar Irodalom és Könyvbarátok Köre" (röviden: SMIKK) megalakulása óta úgy elméleti síkon, mint gyakorlati-szervezési kérdésekben permanensen fejlődött. E fejlődésről e rövid bemutató kapcsán mindent elmondani lehetetlen, épp ezért csak arra utalhatok, ami irodalmi körünk megértéséhez biztos támpontot adhat. Elsőnek Kosztolányi Dezső egy versét idézném, amelyet a "Szegény kisgyermek panaszai" című ciklusból vettem: Még büszkén vallom, hogy magyar vagyok. És nagyapám, a régi katona hallgatja mosolyogva, boldogan, sebforradástól lángol homloka s én, térde közt, hadaira szavalok, hogy győznek mindenütt a magyarok. Csak a szeme borul el néha kissé: Jaj, meg ne tudja ez az árva gyermek, hogy vannak messze, különös világok, 18
