Itt-Ott, 1977 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1977 / 1. szám

Ki ne ismerne meg benne a saját édesanyját?

Záré soraidat is hadd írjam le az ITT-OTT minden olvasójának és a mi maroknyi baráti közösségünknek is:

a holnapi nap folyamán bank utján befizetem a pénzt .... Ennél nagyobb orom nem érhet életem alkonyán. Szeretettel üdvözlünk — Berecz János vasmunkás és Júlia lányom, aki Spanyolországból van nálam.

A márványtáblák helyett a tettek s az aranybetűk a közösségnek adott áldozat. Ami nem kér ellenértéket, befolyást, rangot, címet. Szüntelenül osztja szét a szívét. Örül, hogy szolgálhat. Boldog, hogy adhat.

óév éjszakáján, szűk baráti körben együtt ünnepeltünk, számot vetve a múlt evvel s készülve a jövőre. Panni és András beszámoltak a Berecz Julia és János ösztöndíjról. Boldogok voltunk. Szeretnénk ezt a boldogságot szétsugározni.

Épül a templom, János bácsi!

CsT

Az üvegőntok nagy tüzeket raknak és vérükkel, meg verítékükkel összekeverik az anyagot, mely katlanukban átlátszóvá forr. Azután meg táblákba öntik s erős karjuk fogyó erejével egészen simára hengerelik.

És amikor megvirrad a nap, a városokba meg a tanyai viskókba elviszik vele a világosságot.

Néha napszámosnak hívjátok őket, néha pedig költőnek mondjátok, noha nem több egyik a másiknál. Lassan egyformán elfogy a vérük, ők maguk is átlátszókká lesznek, ragyogó, nagy kristályablakok a belőletek épülő jövendőn.

József Attila "Tanítások" 6.

7