Itt-Ott, 1977 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 2. szám
Éltető Lajos /Portland, Oregon/ MÁRCIUS 15 /Megtartott előadás Név/ York-ban 1977 március 20.-án./ Kedves Barátaim! Most nagyon messze van tőlem a föld, mégis azt érzem, hogy magyar vagyok, keserű számnak ki mutatna cukrot? Ki hinné még el, hogy élni akartok? Jöttem, kölcsönkérjek még ezer kezet, mert hogy adhatnék eleget kettővel? /József Attila/ Portlandból való elutazásom előtt két nappal kezembe került az a kis plakát, amivel a mai ünnepélyt meghirdettétek. Errol értesültem először pontosan, hogy rajtam kivül ki és mi van még a műsoron. De másról is tudomást szereztem a háromszinü lapról: arról ugyanis, hogy nem csak március 15-i ünnepélyre, nem is csupán szabadság-ünnepélyre hivtatok meg szónoknak, hanem hagyományos szabadság-ünnepélyre . Bevallom, ettől a "hagyományos" szótól kissé megijedtem. Nem mintha nem tisztelném a hagyományokat. De ez a szó eszembe juttatta azt a sok, régi szép március 15-ikét, otthon, az osztrák menekülttáborokban, meg itt is, Amerikában, melyeken mint szemlélő avagy résztvevő jelen voltam. S kerestem-kutattam emlékezetemben, mit is jelentettek nekem, gyermeknek,majd ifjúnak, ezek a március 15-ikék? Miből állott hagyományosságuk? Felidéztem mind a jól sikerült, mind a kinosabb kivitelű ünnepélyeket, s kénytelen voltam megállapítani: az én tapasztalatomban mindig maga az ünnepély volt a hagyomány csupán. Az ünnepélyt, a puszta piros betűt ünnepeltük meg évről-évre, szokásos módon, egy kis Petőfivel, Kossuthtal, de hogy tkp. mi az a hagyomány, amit hagyományosan meg kellett ünnepelniük a magamfajta magyarkáknak, azt valahogyan elfelejtették megmagyarázni a rendezők, a lelkészek s a szónokok. A történetet persze el-elmesélte valaki, bár legtöbbször még erre sem került sor — de minek is került volna, hiszen úgyis ismerte mindenki: Pest, kávéház, a Nemzeti, Talpra Magyar, 14 pont, le a Habsburgokkal fuj-fuj,mit-nem-beszél-az-a-német-az-istennyilaütné-meg. Csakhogy: mire az én nemzedékem megérthette mindezt, ha körülnéztünk, a valóságban mit láttunk? Azt, hogy az istennyila alaposan megütötte a németet, de vele együtt minket is; hogy a pesti kávéházat telitalálat érte; hogy 14 pontról, magyar jogokról, függetlenségről, szabadságról 100 esztendővel a tények után se lehet szó. Közben még azt is megjegyeztük magunknak csendben, hogy elpusztult ugyan Ausztria miként Jeruzsálem, de Ferenc Jóska majdnem olyan szeretetreméltó, mesebeli apóvá vedlett, mint Kossuth apánk. Külsőségekben tehát tényleg szép hagyomány lett március 15-ike, tartalmilag azonban értelmetlen volt számunkra. Persze a hagyományos március 15-i rendezvényeknek volt azért mindig bizonyos érzelmi céljuk. Ez abból állott számunkra, gyer-9
