Itt-Ott, 1977 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1977 / 6. szám

"A papság ne tűrje, hogy a nép a temetokértben, vagy magában a templomban táncra kerekedjék, mert Szent Ágoston szerint is inkább kapáljon, vagy szántson valaki ünnepnapon, mintsem, hogy táncoljon."

Temesvári Pelbárt 1499-ben egy álarcosán táncoló asszonyról ir, akit tánc közben a démon magával ragadott. Egy 1683-ból fennmaradt feljegyzés pedig ezt mondja: "Ennek utána egyszer a gazdámmal egy földesúri temetésre mentünk. Ezen végül még táncoltak is, de csak egészen gyászos, sirvavigadó táncot, mihez egy pár sirató asszony énekelt és sirdogált... Énekeltek és sirtak is hozzá tánc közben. Különös látni és hallani való volt. Valósággal pogány szokásnak tűnt fel előttem."

Mindezekből kitűnik, hogy a magyar nép mindig nagy kedvelője volt a táncnak s hogy a tánc ősi, vallási vonatkozásai még mindég elevenen éltek benne, a századok múlásának ellenére. Valószinü, hogy a köznép és a köznemesség még mindég az Ázsiából hozott ősmagyar táncot használja. Gyakran titkolnia kellett a magyar táncok gyakorlását, mert az egyház nem jó szemmel nézte a pogány eredetű szokások megőrzését. De hogy mennyire megbecsülték ezt az ősi tánchagyományt nemzetünk legjobbjai, hadd mondjuk el a költő szavaival:

Csak a magyar tánc az, mely bir oly érdemmel,

Hogy legjobban egyez a szűz szeméremmel.

Mikor sok külföldi táncban a módosság S a leguribb fogás legnagyobb pajkosság.

Nemes magyar táncom! ki ősi nyelvünkkel S ruhánkkal jöttél ki dicső nemzetünkből,

Ki európai finnyás lakhelyeden

Máig sem szenvedtél mocskot szépségeden,

Ázsiai szinben fénylik nemességed,

S még a módi nem tett alacsonnyá téged: lm a külső népek bámulják diszedet,

S tulajdon nemzeted nem becsül tégedet!

E sorokat Csokonai Vitéz Mihály irta le 1799-ben. A költő panaszát az okozta, hogy főnemességünk már korábban hátat forditott az ősmagyar táncoknak, a királyi udvarban meghonosodott idegen táncokat karolta fel és ezeket terjesztette az előkelő udvarokban. A magyar királyi udvart idegen fajok lovagjai és dámái lepik el, akik idegen szokásokat, idegen táncokat honositanak meg.

A kicsiny magyar falvakban azonban, a puszták mélyén, a Bakony vidéki kis korcsmákban, utszéli csárdákban, Erdély eldugott völgyeiben, a nép makacs hűséggel őrzi az apáiktól rájukhagyott szebbnélszebb táncokat: a pásztornép gyönyörű táncait, a falusi lakodalom, az aratás, a halászat, a szüret, a kukoricafosztás, a fonó, a csürkészités és más alkalmak táncait. Népművészetünk legszebb gyöngyei közé tartoznak ezek.

A fegyvertáncok hagyományait őrizték tovább a kurucok táncai is. A kuruc szabadságharcos énekkel, tánccal tette elviselhetővé a tábori élet keserű napjait. Kisérő zenéjük a tárogató, a cigányzene, de főleg a duda. A XVII.-XVIII. században a külföldi egyetemeken tanuló ifjúság, a városokban letelepült iparosok és a katonáskodásból hazatért legények, akaratlanul is a külföldi táncokat terjesztik. A legszegényebb néposztály, a magyar jobbágyság azonban továbbra is hiven őrzi az ősi magyar táncot és annak sokféle változatát. A magyar tánc

27