Itt-Ott, 1977 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 5. szám
nem is kell. Templomokat, templomokat, sürgősen! Ortodoxokat bizánci stílusban, gorög katolikusokat romai stílusban. Kő, tégla, mész van elég, munkás van elég, minden van, csal; pénz nincs. De kitalálták, hogy az is van a nép zsebében, amit "téglapénz" címen ki lehet üríteni a zsebekből. Ki az, aki meg meri tagadni az önkéntes adományt ilyen szent célra? Tradíciónak lenni kellés lett tradíció! Ennek az eljárásnak legkirívóbb és egész Erdély területére érvényes példája a marosvásárhelyi tradíció-gyártás. Marosvásárhely a székelység fővárosa. Már Kálmán király (1095-1116) Novum Forum Siculorumnaknevezi okleveleiben. Fejedelemválasztó országgyűlések és fejedelmek székhelye . 1446 körül épült szép gót stílű református templomában (mely eredetileg a ferenceseké volt) mondták ki János Zsigmond fejedelem jelenlétében Erdély rendjei 1571-ben a szabad vallásgyakorlatot. Itt van az európa-hírű Teleki-könyvtár, innen indult Petőfi Sándor, a szabadság legnagyobb magyar költője 1849. július 20-án Bem tábornokhoz, annak hadsegédjeként a segesvári csatába, ahol másnap hősi halált halt. Mind az ő emlékét, mind a Bem József tábornokét a nép kegyelete szoborban örökítette meg. A harmadik szobor szintén a Széchenyi-téren felállítva a Kossuth Lajosé volt, a híres államférfié, akit az E- gyesültÁllamokban magyar Washingtonnak neveztek és híres szónoké, akiről Richard Cobden angol államférfi azt mondta; "Ő jKossuth| egy valóságos tünemény. Nemcsak első szónoka a kornak, hanem magában egyesíti a ritka tulajdonságát az elsőrangú kormányzónak, a magas erkölcsi kvalitásnak és a tántoríthatatlan bátorságnak. Ez több, mint amit Démoszthenészről vagy Ciceróról el lehet mondani." Mind a hárman, Kossuth, Bem, Petőfi Magyarországnak az elnyomó Habsburg-dinasztia alól való felszabadulásáért harcolt, de sajnos a cári hadsereg az osztrák császár kérésére beavatkozott a szabadságharcba s az elbukott. Majdnem hihetetlen az az önkényes és minősíthetetlen eljárás, amit a vérszemet kapott román adminisztráció művelt ezekkel a szobrokkal, a magyar nemzet kegyeletének drága szimbólumaival! Hát van a trianoni szerződésnek olyan titkos pontja,is, amely megengedi az utódállamoknak ilyen genocídium elkövetését? Felelősség nélkül? A dákó-román hatóságok mind a három remek bronz szobrot (KÖllő Miklós és Huszár Adolf alkotását) ledontötték és a városháza pincéjében helyezték őket örök j ?{ nyugalomra. Az ok kettős: eltüntetni a magyar nép szeme elől 1000 éves országának függetlenségére, szabadságára és történelmi múltjára emlékeztető szimbólumokat s helyükre, a város központjába építeni szemfényvesztésül, a dákó-román tradíció megtestesítéseként azt a két hatalmas kátéd rálist, amelynek szürke kőanyaga és patinás rézkupolája mesterien érvényesíti a régiség látszatát. (Szegény öreg Kóbori professzor esete jut most az eszembe, hogy amikor az egyik templom alapjait lerakták, odakiabált a munkásoknak: "Hé, emberek, baj van! — Na, mi a baj? — Elfelejtettetek kerekeket tenni alája . . .." Szegény öreg huszonöt botot kapott a felháborodásában leikéből kibuggyant szellemességért.) Hogy azokra a katedrálisokra nem volt valójában szükség s hogy csak kizárólag dákoromán demonstrációs célt szolgáltak, bizonyítja az a statisztikai tény, hogy Marosvásárhelynek abban az időben 26 000 (93, 5%) magyar és 1700 (6, 5%) román lakosa volt. Egyébként is a románoknak volt templomuk, amelynek befogadóképessége számarányuknak megfelelt. A katedrálisok mérete akkora volt, hogy az akkori románság teljes létszáma sem tudta megtölteni. A két óriási épülettömb teljesen felborította a szépen tervezett, jórészt barokk stílben épült város esztétikai egyensúlyát. A két templomépületnek minden kövéből sugárzik a bosszú és gyűlölet érzése, mely megalkotásukat sugallta. Lehet, hogy a túlméretezés politikai előrelátásból történt és joggal, hiszen ma, 1977-ben Marosvásárhely lakossága 135 000 lélek, ebből 70 000 (51, 85%) magyar, 65 000 (43,15%) román, tehát, ha a szabad vallásgyakorlat nincs korlátozva, majdnem egy új katedrális válik szükségessé. Hát ennyire biztosak voltak a románok a trianoni 25
