Itt-Ott, 1977 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 4. szám
mindez mégsem változtat azon a követelményen, hogy az ilyen típusú munkák értékelésénél a szaktörténésznek jobban figyelembe kell venni a szubjektív behatásokat, beleértve a szerző társadalmi hátterét, politikai felfogását és pályafutását, szellemi felkészültségét, valamint a sorokon áttetsző eszmevilágát. A nagy szellemi képességekkel és szinte páratlan szintetizáló erővel megáldott történészünk, Szekfü Gyula (1883-1955), valamikor "neobarokk-kor"-nak nevezte azt a kort amely egyben a saját tudományos virágzásának is a fő korszaka volt. Tette ezt azért, mert úgy vélte — és jogosan —, hogy a Horthy-kor társadalma még sok olyan vonást mutatott ki, amely az európai civilizáció határán belül inkább a rég letűnt barokk-kor sajátja, mint a huszadik század első felének jellegzetessége volt. Ennek a felemás társadalomnak képét meg is festette 1934-ben a Három nemzedék és ami utána következik címíí, hatásában szinte egyedülálló művének "ami utána következik" részében. És Szekfü nagy munkájából éppúgy előbújta "nagy magyar parlag," mint a Szekfü ideáljaként szereplő Széchenyi István száz évvel korábbi műveiből. Padányi-Gulyás Béla Vallomás egy elsüllyedt világról c. művét olvasva úgy érezzük, hogy Szekfűnek igaza volt, mikor a huszadik századi "nagy magyar parlag" képét megfestette . De akkor is igaza volt, mikor ebben a magyar parlagban meglátta a szellemi és etikai értékeket; azokat az értékeket, melyek duzzadó erővel vártak a parlag alatt arra, hogy megjelenhessenek, s a szétdarabolt ország idejétmúlt társadalmi rendszerét félretolva, a "három millió koldus országát" átalakíthassák a legalábbis háromszor három millió magyar állampolgár társadalmi egyenlőségre, személyi szabadságra és emberségre (humánumra) alapozott, de egyben a "minőséget" és az erkölcsi rendet is tiszteletben tartó országává. A századunk első évtizedében született Padányi-Gulyás Béla egyike volt azoknak a — sajnos nem nagy számú — magyar közéleti embereknek, akik nem az idejétmúlt dzsentri provincializmus roskadó bástyái alól, hanem a több nyelvet beszélő, a világ nagyrészét beutazó, haladó felfogású, toleráns, józan értelmű és európai látókörű, képzett szellemi ember szintjéről és szemszögéből nézte az élet folyását, s azon belül a magyar nemzet szükségleteit és lehetőségeit. írásából ítélve, egyénisége és felfogása talán leginkább az egy évszázaddal korábban született nagy szabadelvű írónk és államférfink, Eötvös József egyéniségéhez és felfogásához hasonlítható. Eötvös persze nagyobb szerepet kapott a sorstól, de ő is ugyanazzal a maradisággal körülbástyázott magyar közélettel találta magát szemben a kiegyezés körüli évtizedben, mint Padányi-Gulyás Béla a két világháború közti korban. A szerzőnek a késő dualista korba visszanyúló és Teleki Pál öngyilkosságával (1941) végződő emlékezéseinek és személyes korrajzának részletes ismertetésére nincs helyünk. Az érdeklődő és gondolkodó magyarság nagyrésze úgyis elolvassa az eredeti munkát. Azt azonban megemlíthetjük, hogy a korral kapcsolatba hozható, korábban felsorolt pozitív és negatív jelzők, illetve az e jelzők által takart jelenségek leírásának egyrésze ebben a műben is megtalálható — a negatív jelzők főleg a már említett "neobarokk" korjelenségekkel kapcsolatban, a pozitívak pedig elsősorban az 1920-as és 1930-as reform nemzedék munkájával, a népi mozgalommal és falukutatással, valamint a Teleki Pál nevével fémjelzett tudományos kutatással és eredményeivel kapcsolatban. Csonka-Magyarország uralkodó korszelleméről, illetve neobarokk társadalmáról pl. így ír Padányi-Gulyás Béla: "Ez a korszak egyébként tele volt tragikus vagy tragikomikus ellentmondásokkal. Az egykori habsburgi birodalom központját képző Ausztria reálisan levonta annak következményét, hogy Svájchoz hasonló, kis közép-európai állammá zsugorodott: ennek megfelelően rendezkedett be kispolgári módon, sok szociális újítással. A magyar közéletben fennmaradt az arisztokratikus pompa, a fényes reprezentáció, a barokk ragyogás, mintha az ország Mátyás király birodalma volna. Csehszlovákiában és Romániában . . ugyanígy Jugoszláviában is földreform elégítette ki a parasztság i35
