Itt-Ott, 1977 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 4. szám
a modern vers fejlődésével (a mai verselés nagyrészét "jellyfish prosody"-nak hívta), fordításaiban mindig tradicionális formákhoz ragaszkodott, és fordítói munkájában nem akart, vagy nem volt képes kiszabadulni a rím és ritmus igézet-igájából. Mikor Aranyról és Petőfiről volt szó, kellőleg ragaszkodott a formához, de másutt, ha szükségét érezte, ki tudott tó mi a rímek sokszor szűk keretéből és nem tétovázott szabadabb formát alkotni ahol avers ritmusa más, gyakran az eredetinél is jobb lett, s rímek nélkül szárnyalt a magasba. Vajon lesz-e a jövőben versirodalmunknak ilyen nagyszerű tolmácsolója? Akad-e majd angol, spanyol, kínai, vagy más nemzetiségű költő, ki nyelvűnk szetetetéből áthatva megtanulja azt, a versfordítás fokáig? — Az utóbbi években mások is fordítottak magyarból verseket. Összehasonlításként erről egy kritikus azt jegyezte meg, hogy "other translators cannot approach his standards of excellence. They also lack that special 'Kirkconnell touch.'" Nyelvűnk csak egyike volt annak a negyvenegynéhány európai nyelvnek, amiből verseket fordított. Ezen kívül fordított-latinból, héberből és görögből is. Kínait, rovásírást s a hieroglifákat szintén tanulmányozta, de gyakran említette, hogy az idegen nyelvek közűi a magyar áll szívéhez legközelebb. Különösképpen,az amerikai-magyar olvasó, műfordításaiból olvasva, bizonyára egyetért Kosztolányi Dezsőyel, hogy Watson Kirkconnell is nagyon közel áll a magyar nép szívéhez. — Források: 1) Személyes beszélgetés és levelezés, 2) The Canadian-American Review of Hungarian Studies, Vol. I. Nos. 1 & 2, Spring—Fall 1974, 3) Kirkconnell, Watson: A Slice of Canada: Memoirs by Watson Kirkconnell. Toronto: University of Toronto Press, 1967. Basa Molnár Enikő (Silver Spring, MD): MAGYAR IRODALOM AMERIKÁBAN: FORDÍTÁSOK ÉS NEHÉZSÉGEK Ha egészen röviden áttekintjük a magyar irodalom sorsát Amerikában, látjuk, hogy már több mint száz éve vannak fordítások, antológiák és dolgozatok a magyar irodalomról. Tapasztalatunk mégis az, hogy a magyar irodalom szinte ismeretlen nemcsak általában, demégtanári, sőt még irodalmár körökben is. Igaz, van aki nagyjából tudja, ki volt Petőfi vagy Madách, vagy legalább hallott róluk, s esetleg egy-két mai író nevére is ráismer, de mindez nem tesz sokat. Magyar irodalom tanszék nincs Amerikában; csupán pár programmal és itt-ott egy-egy nyelvtanfolyammal találkozunk. Világhatalmakkal és világirodalmakkal nem versenyezhetünk, de a magyar irodalom még más kis népek irodalmánál is kevésbé közismert. Nem tartozik egyik nagy európai nyelvcsoporthoz sem, és kevesebb befolyása volt a világirodalomra mint némely más "kis" nemzetnek az irodalma. Ezekhez az okokhoz még hozzájárul a magyarok közönye és a megfelelő fordítások hiánya — ami többnyire a fentiek következménye. Gondoljuk csalt meg, hány helyen szűnt meg a magyar nyelvoktatás érdeklődés hiánya miatt, és hogy hány helyen kellett magyar irodalommal és kultúrával foglalkozó kurzusokat visszavonni jelentkezők hiánya miatt! Washingtonban, s valószínűleg máshol is, a magyar szervezetek és a helyi csoportok vezetői, vagy éppen a szülők, a hibásak. Ők általában inkább tudnak a magyar programokról, mint a fiatalok, de nem hiszik, hogy az ő gyermekűknek házon kívül is kellene a magyar oktatás. Nem terjesztik a hírt, nem pártfogolják az ilyen kezdeményezéseket. Ha a magyarok, illetve magyar származású diákok hozzájárulnak a kurzus vagy program felállításához, más is látogathatja az órákat, olyanok, akiknek semmi korábbi kapcsolata nem volt a magyarokkal, s így terjedhet az érdeklődés. A semmiből nem lehet hirtelen teremteni valamit, legalábbis nem kitartó, komoly programot. 18
