Itt-Ott, 1977 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1977 / 4. szám

— Azért vagyok itt. Miért nem írják ki, hogy a vevő kérvényt nyújtson be?

Nagy derültség az üzletben. Még most sem vágatta le a szövetet, de a számlát kiállította. Sekkor nagy ámulatukra a százassal fizettem. Most már gyorsan levágták. Megkértem, hogy vegyenek mértéket. Erre megmondja, hogy mennyibe kerül náluk egy fazon.

— Nem azt kérdeztem. Hallatlan ez a sértegetés. Kérem vissza a pénzemet. Fütyülök az üzletükre.

Erre gyors léptekkel kijött a kasszából a tulajdonos. Azt mondja:

— Üzletvezető úr, kérjen elnézést a fiatalúrtól.

— Becsületesen fizettem. Semmi elnézést nem adok.

De végülis megbékített. Behivatta a szabászt és mértéket vettek rólam.

— Kétszer szíveskedjék próbára jönni a jövő héten.

Az üzletvezető nyitott ajtót:

— Legyen máskor is szerencsénk, fiatalúr.

Mikor átvettem a ruhámat, felöltöttem és a nagy tükörben megnéztem magam. A szabásznak megmondtam, hogy meg vagyok elégedve és két koronát adtam a kezébe: igyék egy pohár bort. Kérdezték, hogy parancsolom-e, hogy a kifutó hazavigye a ruhát. Azt mondtam, hívják be a hordárt, akinek az üzlet előtt van a posztja. A hordárral bementünk egy vendéglőbe és fizettem egy üveg sört. Azt mondtam, hogy itt dolgom van s majd bérkocsival megyek haza. És elküldtem.

Anyám, amikor meglátta a ruhámat, kővé merevedett.

— Nagyon szép ez, fiam, de nem való neked. Mit szólnának az emberek, ha én egy drága, előkelő ruhában mennék mosni ? A legokosabban azt tenned, ha soha fel nem vennéd. Ehhez drága cipő, kalap és fehérnemű való. Kinevetnének az emberek, ha meglátnának benne és a bakancsodban. Mindennek megvan a maga módja. De azért nem tetted rosszul, hogy csináltattad. Betesszük a szekrénybe, lepedővel körülcsavarjuk. Néha megnézed és örömed lesz benne. Mert tudod, hogy ezt te kerested!

Elszomorodtam. Beláttam, hogy anyámnak teljesen igaza van. De most már mindegy. Hadd menjen a többi pénz is! Egyszer Irénke meg kell, hogy lásson benne! Hátha megkedvel. Ilyen ruhát akárkin nem láthat. Ha rosszul is tettem, de mégis az én ruhám. Én kerestem meg az árát. Ilyennel utánozzanak engem! Hogy pukkadnak majd a méregtől!

Bementem MÜnz úr divatáru kereskedő üzletébe. Rendeltem egy pár gombos zsevró cipőt. A ruhámhoz illő antilop kalapot, hat különböző színű import inget, lábravalót és hat pár nyilas harisnyát.

Mostmár alig vártam a vasárnapot. Anyám mindezekről nem tudott. Amikor a piacról hazajött, elébe álltam. Szólni sem tudott. Körüljárt, megnézegetett és azt mondta:

— Előkelő vagy, fiam. Aki nem ismer, senki sem képzeli, hogy lakatos vagy. És paraszt származék.

Meggondoltam, hogy csak azért vettem fel, hogy megmutassam magam Irénkének és többé senki sem fog látni benne. De talán azért néha mégis felveszem, hogy a tükörben megnézzem magam: Én vagyok ez, Berecz, aki már megmentette egy ember életét is.

Vasárnap délután úgy szöktem ki, hogy az öt lakóból senki se lásson. A külvárosból mentem befelé. Ha az én oldalamon jött valaki szembe, átmentem a túlsó oldalra. A cukrászdához érve kivártam, amíg senki sincs az üzletben. Amikor beléptem, idegennek néztek. Amikor megismertek, csodálni kezdtek. Jöjjön, maga valóságos nagyságos úri Letörölték a széket, tiszta abroszt tettek az asztalra.

— Berecz úr, maga régi vendégünk. És mindig találgatjuk, hogy ki lehet maga. És miért mindég csak két rumosat fogyaszt? Gondoltuk, hogy ki van számítva a zsebpénze. De akkor miért hagy a tálcán borravalót?

— Én csak egy lakatossegéd vagyok.

— Biztosan egy gazdag nő támogatja.

9