Itt-Ott, 1977 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 4. szám
prédikációt, amiből azért meríthetnek sokat, mert nekik szól. A prédikációt olykor magyar érzésű lelkész tartja, olykor olyan laikus, aki erre hivatva érzi magát. Aki ilyenen nem vett még részt, esetleg nehezen barátkozik meg a gondolattal. Pedig, nemde, a cserkész táborban is, amikor nincs lelkész, a cserkésztiszt vezeti le az áhítatot, tartja meg a prédikációt. Mit tesz az a gyülekezet, amelyik nem tud magának minden vasárnapra biztosítani lelkészi szolgálatot? Valaki helybeli prédikál. Lelkileg és szellemileg gyarapodnak az emberek az ilyen összejöveteleken és magyarságuk szempontjából is fejlődnek, erősödnek. Mindenki azért van elvégre ott, mert ennek szükségét érzi és így pozitívan cselekvő csoportok alakulnak ki. Ha lehet még valamit megmenteni magyar egyházainkból, most kell cselekednünk. Ha semmit sem teszünk, a magyarság maradéka is máshol keresi maholnap vallási és nemzeti hiányai kitöltés ét. Ki tudja? Lehet, hogy jobb is ágy. Talán, ha az emberek maguk építik az Istenhez vezető utat, tovább megmaradnak majd rajta. — Panni BIVALYOK BALLADÁJA Mentek a bivalyok sötéten, feketén, mint a sötét magyar fátum. Húzták a szénás szekeret, rajta aludt a turáni magyar a holt virágú szénán, a múltján, mint aszalt dicsőségen. Keleti nemtörődömséggel nyugodtan feküdt és aludt. A bivalyok közben piros pipacsos mezőhöz értek; megvadultak, futni kezdtek, a magyar későn ébredt,s a pipacsos mezőn túl, a mocsaras tóban nagyot loccsant a szekér. S elmerült, eltűnt bivaly, magyar s délibábos álom. Mécs László 7
