Itt-Ott, 1976 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1976 / 3. szám
HÍ 131 cülí j^í 3> Határ Győző (London): PÉTER MINDENKIT ISMER Péter mindenben szabályos volt. Sem különösebben szerencsés, sem különösebben szerencsétlen. Se tál gazdag, se tál szegény. Nem volt jobbképű azoknál a jóképű Szabályos Pétereknél, akik szabályos novellák képeslap-hőseként élik százötven soros életüket: felvillannak, kialszanak; és szerelmei, ismerkedése, barátkozása sem volt szokatlan. Egyben volt csupán kivételes Szabályos Péter: mindenkit ismert. Hogy ez jó-e, rossz-e, döntse el, aki volt már életében hasonló helyzetben — annak a jóképű fiatalembernek a helyzetében, aid a világon mindenkit ismer. Jól vigyázzunk: nem ágy, hogy szokatlanul széles az ismeretségi köre; sem nem ágy, hogy foglalkozásával jár (kiközvetít, ugynokol, nyilvántartóban dolgozik) — hanem a szó szoros értelmében. Mikor azt mondom, a világon mindenkit-de-mindenkit, akkor a hangsály a világon van. ö ezzel a születési hibával jött a világra és nemcsak hogy nem volt olyan ember a világon, akit ö ne ismert volna, de olyan ember nem is jöhetett a világra, akinek lényébe, tudatába, sorsalkatába bele ne tartozott volna, hogy ismeri Pétert és Péter ágy ismeri, mint a rossz pénzt. Péter nem tudta, mi a magány. Társas lény volt, nem is vágyott rá. De a kettőnek a kombinációja révén (hogy társas lény volt meg hogy nem volt lőnek bemutatkoznia) abban a kellemes helyzetben volt, hogy két-háromszáz barátságot-ismeretséget ápolhatott egyszerre és ápolt is, amennyire idejéből és erejéből telt. Ha végigment a köráton, egyébből sem áHt az élete, mint az ilyen átkiáltozásokból, ide-oda köszongetésekből, kit elmenőben, kit üldögélőben, cukrászdákterraszán. Szervusz Zsuzsi! Viszlát, Tomi, ha látod Töhötömót, add át neki. Hogy melyik TÖhotomnek? Mind a negyvennek! . . . Péterünk áHandóan esküvőkre, temetésekre, házibulikra volt hivatalos, de tucatjával; így, ha három tucat darabra szétszakadozott volna, akkor se tudott volna eleget tenni a meghívások őzönének. Ám ez is régi rutin volt nála. Gyorsírógépen írta a gyorslemondásokat, a gyorskimentéstmentegetőzóst, akinek pedig elfelejtette postázni, azt futtában-mentében intézte el élőszóval, ha legközelebb találkozott vele. Vagyis Péter a világ legátlagboldogabb Szabályos Pátere lehetett volna, ha egy szép napon arra nem ébred, hogy. S vajon mire? Alattomosan elősornpolygó vágyak kezdték kínozni-harapdálni. Szeretett volna megismerkedni. Találkozni egy ismeretlennel — AZ Ismeretlennel. Valakivel, akit nem üdvözölhet már messziről, akér kitörő örömmel, akár fitymálólag, futtában, akár korrektül, akár túlzott előzékenységgel, akár fél- vagy negyedvállról: Nini! A Bubi! Szervusz, Caca! Jupikám! Hinléder azzanyád! Mély tiszteletem, Zsupán elvtárs. Mancika-, holnap mozi. Ne is mondd, Gizikém, hofnap különben is foglalt vagyok. Pufaj, még mindig a Dunáival? Hát jó, akkor holnap, Szivi, a szokott helyen. A szokott arcok, a szokott szagok, a szokott tekintetek, a szokott helyek a szokott helyen. Még életében nem mutatkozott be, gyakorolni se gyakorolhatta, ismeretlen hijján, ismerőst meg nem kérhetett meg, hogy adja az ismeretlent, részint mert akkor kételkedni kezdtek volna elmebeli épségében, részint mert senki se tudta róla titkát, hogy Őa világon mindenkit ismer (sőt, az igazat megvallva, ő se tudta — vagyis tartotta számon, mint afféle titkot: természetesnek tartotta és mióta az eszét tudta, nem volt olyan valaki, hogy ne ismerte volna, még mielőtt a száját kinyitja — mielőtt előtteterem.) Idegenek, ismeretlenek után kezdett kutatni. Apróhirdetett. "Keresem csinos, erős, egészséges, kisportolt, jóalakú, társias, kimondottan ismeretlen férfi vagy nő ismeretségét ismerkedés céljából, ISMERŐSÖK KÍMÉLJENEK MEG jeligére a főkiadóba." Hónapo-11
