Itt-Ott, 1975 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 2. szám
Trombitás Dezső /Los Angeles/: AZ ÓHAZÁVAL VALÓ KAPCSOLAT Emigráns az, aki elhagyja hazáját, diaszpórában él és ki van téve az asszimilációnak. Három, köztudatba átment idegen kifejezést használtunk. A szó, hogy emigráció, emigráns a latin emigrare igéből származik. Általánosságban azt jelenti, hogy valahonnan valahova költözni. Szükebb értelemben: kivándorolni, hazát cserélni. Mivelhogy az emigráns a szülőhazáját elhagyva egy idegen országban telepedik le, azt mondjuk, hogy diaszpórában él. A szó — diaszpóra — a görög diaspeirein igéből ered. Azt jelenti: szétszórni, szétszórattatni. Az emigránsok tehát szét vannak szórva a nagyvilágban, mert az egyik Kanadában, a másik Argentínában él, és igy tovább. Amint múlnak az évek, egyre érdektelenebbé válik, hogy ki mikor és miért hagyta el a hazáját, illetve keresett magának uj hazát: politikai vagy gazdasági okok kényszeritették arra, hogy emigráljon. Ez a magyarázata annak, hogy szociológusok és irók szívesebben használják a politikai töltetű, illetve gazdasági hátterű emigráció helyett a diaszpóra kifejezést. Asszimiláció ismét latin eredetű szó. Azt jelenti, hogy hasonulni, hozzáidomulni. Az, aki valahonnan valahova költözött és nemzeti létét tekintve szétszórtságban él, öntudatlanul átveszi a második haza szülötteinek a viselkedését és gondolkozásmódját , vagy pedig saját jólfelfogott érdekében tudatosan lemásolja azt, mert aki Rómába megy, annak római módon kell viselkednie. A környezetnek, a miliőnek az egyénre gyakorolt hatását asszimilálásnak, beolvasztásnak, az egyénnek a környezetéhez, a miliőhöz való alkalmazkodása mérvét pedig asszimilációnak, beolvadásnak nevezzük. Mindkettőnek szakaszai vannak: a felületes, külsőséges befolyásolástól el egészen a teljes beolvadásig, amikoris a "lélek kialszik" és már csak álmaiban vagy folklór-emlékekben jár vissza a mult. A diaszpórában élő emigráció elsőszámú közellensége az asszimiláció. A költő szavai, hogy t.i. "neked két hazát adott végzeted," elgondolkoztató kérdéseket vetnek fel. Lehet valakinek két hazája, mint ahogyan valaki kettős birtokos? Hát a haza fogalma eo ipso nem az egyet, az oszthatatlant, a kölcsönösen felmondhatatlant fejezi ki? Amikor kimondom "óhaza" és "ujhaza," tehetem, hogy valamelyiknél fel ne forrósodjék a hangom? Vagy lélek nélkül, hűvös tárgyilagossággal ejtem ki mindkét szót, mert ubi bene, ibi patria? Azaz ahol jól megy a sorom, ott az én hazám! Vajon, a második haza nem Írja le szükségképpen az elsőhöz való jogomat azon a bibliai alapon, hogy két urnák nem lehet szolgálni? Egyáltalán, mi az, hogy haza? Egy darab föld ennyi-és-ennyi négyzetkilométerben kifejezve;emberek, nádfödeles házak, felhőkarcolók, marhaállomány, ipar, kereskedelem, templomok, börtönök, temetők statisztikai adatszerüsége? Mivel kettő van belőle, az egyik az Óperenciás tengeren innen, a másik túl: melyiket szeressem jobban, melyik szeret engem igazán? És ha az egyiket jobban szeretem mint a másikat, nem vagyok-e áruló? Hogy a kérdéseket megválaszolhassuk, tegyünk egy kitérőt. A szó, hogy Magyarország, öt fogalmat foglal magában: ország, állam, nemzet, nép és haza. Az öt egy és ugyanazt jelenti és mégis ,mindegyik más és más árnyalatot fejez ki. Az ország teret és időt, az állam jogrendet, a nemzet sorsot, a nép vérképletet, a haza lelki és szellemi magatartást sugall. A föld egy meghatározott darabján ezeréves múltra visszatekintve rendben, törvényektől megszabott keretben együtt és egymásra utalva él egy bizonyos embercsoport, a8
