Itt-Ott, 1975 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 6. szám
Milyen volt szőkesége,, nem tudom már, De azt tudom, hogy szőkék a mezók, Ha dús kalásszal jó' a sárguló nyár, S e szőkeségben újra érzem ót. Milyen volt szeme kékje, nem tudom már, De ka kinyílnak ősszel az egek., A szeptemberi bágyadt búcsúzénál Szeme színére visszarévedek. Milyen volt haja selyme, nem tudom már, De tavaszodván, ha sóhajt a rét, ügy érzem, Anna meleg szava szól át Egy tavaszból, mely messze, mint az ég. Szegény Juhász Gyula "Milyen volt" cimü versét idéztem, és sejtelmes szépségei — azt hiszem — lefordithatatlanok. A természetbe ágyazott ember,a természet és emlékeink együttlélegzése a magyar népköltészetnek is sajátossága, és avatott kutatóink szerint ez keleti örökség. Nos talán ezzel az^utóbbi kifejezéssel közeledtünk valamit a lényeg feléi nyelvünk őrzi még a keleti panteizmus — természet-lélek —gazdagságát, amely rokona a görög szellemnek is, de közép-európai létünk alatt hozzáidomult Európa racionalizmusához, ok-okozati világképéhez is. Nyelvünk is eurázsiai nyelv tehát, amely tartalmát —nem szavajárását — tekintve belesző minket minden emberibe,^ ami a kelet nagy műveltségeitől a nyugati szellem megnyilatkozásáig vezet. Figyelhettétek, kedves fiatalok* nem érveltem azzal, hogy nyelvünk muzsikája szép, szavaink lejtése^kellemes, mert ezt mindenki e'lmonhat ja — joggal! — anyanyelvéről, hanem éppen nyelvünk tartalmi gazdagságáról beszéltem. Maradjunk egymáshoz továbbra is őszinték* milyen joggal beszélek én mint régész a nyelvről? Vajon nem műkedvelői gondolatok-e, amiket itt kifejtek? Nem tudom, én inkább úgy érzem, hogy erőfeszítés ez részemről afelé, hogy minek őstörténetét is kell kutatnunk? Sokkalta bonyolultabb a feladatom, semhogy azt mondjam — amit úgy is tudtok —, hogy nyelvünk beletartozik a finnugor nyelvcsaládba, őshazája itt vagy amott volt, aztán érintkezett iránival, törökkel, perzsával, szlávva'l, feltehetőleg ekkor és ekkor. Ez mind igaz és kutatnivaló, de most szinte "egzisztenciálisan" vetjük fel a kérdést, hogy mik vagyunk s érdemes-e ehhez ragaszkodni, ügy érzem tehát, hogy az elébb kifejtett gondolatok nem mások, mint a magyar őstörténet szélesebb megalapozásának, emberibb kérdéseinek erőfeszítései. Ha tévedtem, bocsássatok meg érte, de ha eddig együtt tartottunk a gondolkodásban, máris megérthettétek, hogy az, hogy megtanultok magyarul, hogy szüléitek nyelvén érintkeztek, az nem csak a szülök ragaszkodása óhazai múltjukhoz, amelyet gyermekeikben folytatni akarnak, hanem ezzel a nyelvvel műalkotássá váltok magatok is. Legyen amolyan "papi" nyelv nálatok, amelyen érintkezni beavatottságot, emelkedettséget, liturgiát jelent. Még akkor is ha mindennapi életetekben, gyárban, hivatalban, iskolában más nyelvet használtok, ha megszólaltok magyarul, érezzétek, hogy Eurázsia évezrédei szólalnak meg bennetek* százszor nagyobb nemesi levél ez, mint az első bevándorlók büszkesége. Miután megállapodtunk abban, hogy a magyar őstörténetet olyan szellemi erők kibontakozásának történetévé kell tennünk, amelyek éppen csak reánk jellemzők, azt is állapitsuk meg, hogy őstörténetünket ezen az utón még nem tudjuk megközelíteni, csak olyan általé-13
