Itt-Ott, 1975 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 6. szám
TÖRTÉNELMŰNK Lása'ló Gyula (Budapest)» őstörténetünkről fiatal amerikai^ magyaroknak (A szegedi Tiszatáj 1975. szeptemberi számában megjelent cikknek az iró által engedélyezett változata.) Kedves Fiatalok! — Ne gyanakodjatok mindjárt az első szavaknál, hogy miért irom "kedves," amikor nem is ismerlek titeket. Azért Írtam, mert bár jelenünk elválaszt, de az ősemberig visszavezető múltúnk összeköt, s mivel még a "legmodernebb" ember is kilencven százalékban a múltjából él, Íme, megvan a közös tárgyalási alapunk. A ma éló ember kilencven százalékban a múltjában él — tetszik mondani, kérdezitek! igaz ez? . Bizony igaz, hiszen azok a szavak, amelyeket most leírok s ti megértetek, ezer, tízezer éve szolgálnak minket. Nem folytatom ezt, majd beszélgetésünk folyamán amúgy is kiderül, hogy tévedtem-e vagy igazat beszéltem. Magyarok vagytok? Mit jelent ez? Vegyük a legegyszerűbben a kérdést. Ha körülnéztek abban a városban vagy országban, ahol laktok, meg tudnátok-e mondani egyszeri ránézésre, hogy ki a magyar az emberek között? Ugye nem! Nos hát ezzel mindjárt elérkeztünk beszélgetésünk első lényeges pontjához» magyarságunk nem élettani értelmű, nem vagyunk külön fajtája az emberiségnek, mint pl. a sárga fajták vagy a sötétbórüek. Azok a vizsgálatok — hogy most már rátérjünk a tudományra —, amelyeket a magyarság embertani alkatának megállapítására folytatnak, megállapították, hogy a magyarságban Eurázsiának úgyszólván minden nyugaton élő fajtaképlete képviselve van. Ha valahol kelet csodás városánál, a világszép Bokharánál függőlegesen kettévágnék Eurázsiát, akkor ami attól nyugatra van — bennünk is megvan, mint ahogyan a mireánk jellemző fajtaképletek is megvannak minden ^európai nepben. Igaz* egyes jellegek aránya más és más a különböző nagyobb földrajzi egységekben. Például — ha Közép-Európát tekintjük kiindulópontnak, akkor minél délebbre és nyugatabbra megyünk, annál inkább a fekete hajszín és a sötétebb testszin uralkodik, minél északabbra, annál inkább a szőkeség lesz úrrá, s minél keletebbre, annál észrevehetőbb a mongol elem erősödése. Látjátok» máris megtaláltuk helyünket, amit népünk ezzel a mondással fejez ki* "Se' nem szőke, se’ nem barna az igazi magyar fajta." Végűig is tehát közép-európai nép vagyunk, nemcsak azért, mert ott élünk, hanem mert a^fajtajellegek keveredése is ebbe a körbe utal minket. Ha Budapestről elindulnánk úgy, hogy fülünket bedugnék, hogy az emberek szavát ne értsük, csak lássuk őket, bizony messze hagyhatnék az országhatárokat, amig valami változást vehetnénk észre az emberek alkatában, arcuk felépítésében, hajuk, szemük színében. Ezek szerint csak a nyelv lenne az, ami megkülönböztet? Igen is, meg nem is. Bartók Béla tartott egyszer (ha jól emlékszem, 1935“ben) egy előadást a Magyar Tudományos Akadémián. Arról beszélt, hogy a népdalkutatók voltaképpen természettudósok, akik a természet egy sajátos jelenségét kutatják, nevezetesen azt, hogy a népi dallamok egymástól elszigetelt, egymással nem érintkező magyar népcsoportokban is ugyanabban az irányban változnak, ugyanolyan stilusváltozatokat teremtenek. Ez valamilyen természeti erő — mondta Bartók. Ugyanezt a jelenséget figyelhetjük meg a nyelvben is. A magyar nyelvtörténet avatott kutatói arra tanítanak minket, 11
