Itt-Ott, 1975 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 5. szám
SZÉP EREDMÉNYEK, KÜLÖNLEGES LEHETŐSÉGEK A Point Chautauquá-n /New York/ megtartott szeminárium és magyar hét volt egyben -- a portlandi nyári magyar program záró része. Tiz diák — és még jóval több műkedvelő — vett részt ezen a sűrített egy-hetes magyar előadássorozaton. Az ezt megelőző kilenc hetes program, amelynek Portland State University /Oregon/ volt a helyszíne, szintén süritett és nivós magyarságtudományi programot nyújtott egy maréknyi szerencsés diáknak. A kezdő magyar nyelv tanfolyamon kilenc héten keresztül naponta három óra folgalkozásban részesült három diák. Ez alkalommal közepes szinten csak egy diák vett részt a programban, de hasonló tömör képzésben részesülhetett. Haladó szinten négyen hallgatták a Petőfi-Ady irodalmi szemináriumot. Ezen kivül, tiz diák hallgatott — angol nyelven — hetente négyszer államtudományi előadást mely Közép-Kelet Európa politikai múltjával és jelenével foglalkozott. Ezeket a diákokat három képzett, komoly felkészültséggel rendelkező fiatal pedagógus oktatta. így a "faculty-student ratio" a legkedvezőbb volt, amit csak el lehet képzelni — diák szempontból. A tanerőnek maximális lehetősége volt egyéni alapon foglalkozni a diákokkal. így kialakulhatott egy nagyon egészséges és baráti csoportszellem, amely a magyarsági ismeretekben lelt célt és kielégülést. Mind a tanteremben, mind az osztályon kivül, a diákok és az oktatók kilenc héten keresztül egy családias légkörben éltek, amelynek magyar volt az ize nemcsak főzésben, hanem eszmecserében és szórakozásban egyaránt. Éltető J. Lajos professzor /Portland State University/ vezette a programot. A nyelvtan és irodalom osztályokat személyesen ő oktatta. Ludányi Andrésné /képesített középiskolai tanárnő/ irányította a nyelvgyakorlásra felállított laboratóriumi programot. Ludányi András professzor /Ohio Northern University/ tartotta az előadásokat az államtudományi osztályban. A tanitás formális részein kivül mindhárom oktató a diákok segitségére, rendelkezésére állt — úgy tanügyi mint személyi problémáikkal kapcsolatban. Az otthonról távolra esett diákok igazi idősebb testvért, jóbarátot találtak bennük. Portland State University ezt az országban egyedülálló nyári magyar programot megint megrendezi 1976-ban. Erre előre felhívjuk a figyelmét a szétszórtságban élő magyarságnak, a magyar intézményeknek, és továbbá a magyar hírközlő szervezeteknek, magyar rádió állomásoknak és magyar újságoknak. Ezeket felkérjük, hogy erősen támogassák a portlandi Magyar Programot, hogy minél több magyarszármazású diák vehessen részt ezen 1976-ban. Ezzel az amerikaimagyarság megmaradási és továbbfejlődési lehetőségeit szolgáljuk. Egyben — aránylag kedvező anyagi feltételek keretei között — adunk magyar diákoknak lehetőséget az egyetemi tanulmányaik folytatására és "credit" óráik gyarapitására. Portland State University több szempontból ideális a nyári tanulásra. Elsősorban egy nivós és sokoldalú nyári programmal rendelkezik. Másodlagos tényező, amely szintén fontos, az hogy Portland város gyönyörű fekvésű és nyáron kellemes időjárással rendelkezik. Amig legtöbb nyári program a hőségtől szenved, addig Portlandot a Csendes óceánról hüsiti az északi áramlat. A nyári hónapokban 70 és 80 fok /Fahrenheit/ között mozog a hőmérséklet. Általában kelle-