Itt-Ott, 1975 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 4. szám
gyarok értesítették, hogy nem kívánatos elem és megtagadták a vízumát. Józsi az elutasító levelet mint diadalmi zászlót hordta körül New Yorkban és dörzsölte újdonsült barátai orra alá. "Látjátok, a komcsi az komcsi és a komcsi nem változik, mondotta, és honvágyát ismét eltemette. Megváltozni azonban nem változott meg. Újdonsült barátaival tovább tartotta a kapcsolatot, tovább tanulta, tárgyalta és vitatta a magyarságtudományt. Belenyugodott, hogy persona non grata-nak tekintik otthon és egy kicsit még büszke is volt státusára. Egyszer azután kudarca után valamivel, egy barátja elkérte Józsi útlevelét valami kifogással. Jóska adta és mit sem sejtett. Barátja azután egyszercsak megjelent, szája fültol fülig terjedő vigyorban, mig kezében lelkesen lobogtatta Józsi útlevelét és vizumát. "Na, mehetsz haza Józsi!!!!" kiáltotta. Jóska persze megdöbbent és persze, hogy tudni akarta, hogy szerezte barátja a vízumot. Barátja, lévén vallásos ember, megesküdött keresztre, bibliára és katekizmusra, hogy csupán annyit tett, hogy beadta a kérvényt Józsi nevében. Józsi hitt neki, kért egy bank-kölcsönt és haza osont. Hogy Józsi mit látott otthon, az már köztudomású, és nem is nagyon lepte meg. Meglepni azonban az lepte meg, hogy a javakból nemcsak a népnek általában, hanem rokonainak és ismerőseinek is megkülönböztetés nélkül bőven jutott. Marthát szive mélyén, Józsi értük aggódott a legjobban. Rokonaiért és ismerőseiért, akik 56-ig még a kevésből is keveset kaptak. Azokért, akik, mint Józsi, az ellenséget és kölöncöt jelentették a szocializmus nyakán és akiket malteros láda vagy bányászkalapács mellé Ítéltek. Akiket ezer számra telepitettek falura mert pesti lakásuk kellett a pártembereknek. Főleg rájuk volt kiváncsi Józsi és őket tanulmányozta. Végig látogatott mindenkit és tüzetesen kikérdezte rokonai és ismerősei apraját nagyját. Nagyon megdöbbent, mert mindenki megváltozott. Senki sem álmodott már rendszerdöntésről és amerikai felszabadításról. Sőt, nemhogy senki sem álmodott ezekről a dolgokról, hanem már senki sem politizált. Mindenki a maga boldogulását keresi és azon működik. Annak idején éltek a kihirdetett szentirással, mely szerint "aki nincs ellenünk az velünk van", nekiálltak a köztük és az ország többi lakója közötti távolság behozásának. Eleinte persze csak egyenként, félve, bátortalanul és habozva, állandóan lesve, hogy mikor csap le rájuk a sarló-kalapács. De amikor ezek az úttörők már békében befejezték az esti egyetem vagy főiskola első negyedét, tódultak utánuk a többiek. A tantermek őszülő hajú, rongyos ruháju szerény emberekkel teltek, akik a Szaharát járt vándor szomjúságával itták a tudományt. Volt is eredmény. Egymás után fejezték be a tanulmányaikat az elfuserált nemzedék eme tagjai, ki kitűnő ki közepes eredménnyel, majd álltak neki a fehér galléros vagy szaktudást követelő munkáknak. Mire Tót Jóska haza ment, addigre már minden rokona és ismerőse íróasztal mögött vagy egy jól betanult szakma szerszámaival kereste kenyerét. Legtöbbje, főleg a fiatalok, saját házukban vagy örök lakásukban laktak, vikkendi vityilóikban töltötték a vasárnapokat, hová saját autóikkal mentek, mig sokan olaszországi utjukról meséltek és spórolták pénzüket a franciaországira. Amint az fel van jegyezve, Tót Jóska nem volt hajlandó hinni még érzékszerveinek sem és a trükköt kereste. Lelki szemei előtt 29
