Itt-Ott, 1975 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 3. szám
— Köszönöm professzor ur—■ mondtam-“ a gesztus jól esik. Értékelem annak módját is. Egy percig se hittem, hogy megaláztatásom a professzor ur akaratából történik. ügy érzem ezt az alkalmat kell felhasználnom egy bejelentésre. Mihelyt megfelelő állást kapok, az Egyetemet és a Klinikát azonnal elhagyom. Képtelen vagyok akár pernyésszel, akár Szacsvayval egy Klinikán dolgozni.--Ne mondj ilyet! Lemondásodat nem fogadhatom el semmi körülmények között— tiltakozott Neuber. —Professzor ur, velem ezt nem a pillanatnyi megrendülés mondatja. Hónapokkal ezelőtt határoztam el és csak a kellő alkalmat vártam a bejelentésre. A feleségem is tud róla és egyetért velem. Neuber elismerését azzal is megmutatta, hogy néhány hét múlva kisleánya manduláinak kivételére engem kért meg. Elhatározásomat a hozzám legközelebb álló professzoroknak: Entz Bélának, Heim Pálnak és Imre Józsefnek is bejelentettem. Mindhármuknak az volt a véleményük, hogy rosszul teszem, mert néhány éven belül fül-orr-gégész professzor lehetnék Pécsett. Nekem sok volt a néhány év. Minél hamarabb a magam ura akartam lenni. Akkor még nem tudtam, hogy a sors illetve a jövendő fogja igazolni akaratom helyes \roltát. A Klinikáról való távozásomhoz a döntő lökést nem saját ügyem szolgáltatta. Egy tanitó hozta be hat éves fiát a Klinikára, akinek csonttörése volt. • Értésére adták, hogy a műtét diját, a kb. 200 pengőnyi összeget előre le kell tenni. A tanitónak nem állt rendelkezésére ekkora összeg. Kérjen kölcsön, hangzott a válasz. Amig nincs pénz, nincs műtéti A szerencsétlen apa órákig szaladgált a pénz után, eredménytelenül. Mikor visszajött és ugyanazt a választ kapta, elkezdett ordítani: —Maguk állatok, nem orvosok! Hol van a Professzor, tőle akarom megkérdezni, hogy lehet-e ilyet elkövetni? Ekkor léptem ki a rendelőmből. Felrohant a professzorhoz, aki a műtétet azonnal elvégezte. Mikor a történteket elmondtam a feleségemnek, azt kérdezte: —S te még mindig tudsz ezekkel együtt dolgozni? Ezek után már cselekedtem. Több mint egy évtizeddel később előadónak hivott meg a Pécsi Egyetem szaküléseinek rendezősége. Ebben az időben a budapesti Fehér Kereszt Gyermekkórház főorvosa, s egyetemi magántanár voltam. Jelölt lehettem volna bármelyik megüresedő katedrára. Szacsvay még mindig tanársegéd volt. Tudományos munkásságot soha sem végzett. Egy kávéházban találkoztunk. Most már az asztalomhoz ült. Beszélgetés közben kérdőn nézett rám: —Mondd, ha olyan helyzetbe kerülsz és teheted, visszaadod mindazt a komiszságot, amit ellened elkövettünk? —Oh nem, semmi esetre sem! Kérdésedből arra következtetek, hogy bántanak a régi dolgok, intézd el a lelkiismereteddel. Felállt, kezet nyújtott és megbékélt, boldog mosollyal az ajkán elment. Benne is volt érzés és lelkiismeret. Többet nem láttam. Menekülés közben Németországban autóját bomhatalálat érte és meghalt. Sajnálom, mert még sokáig élhetett volna megújult lelkiismerete szerint. Én nem is a tanársegédeket Ítélem el, hanem a tanítómestereket, akik ilyen módszerek helyességét oltották tanítványaikba az iskola védelmére. , ,------— {FALYAZATRA) 20
