Itt-Ott, 1974 (7. évfolyam, 1-6. szám)
1974 / 3. szám
PIPAFÜSTNÉL "Kedves Lajos bátyám" — kezdi levelét a gyerek —, "én vagyok az N.-ék legnagyobbik fia. Ne tessék haragudni, hogy levelemmel zavarom?" így, kérdőjellel. Talán azért van zavarban, mert nem tudja biztosan, emlékszem-e rá. Emlékszem. De ő nem emlékezhet énrám, hiszen csak egyszer látott, tiz esztendeje, s akkor még csak kicsi fiúcska volt. Egy fülkében utaztam vele, szüleivel, kisöcscseivel Budapesttől Kolozsvárig. Kedvesek voltak, munkásemberek, megvendégeltük egymást abból, amink volt, ahogy ez a magyarországi vonatokon szokás. Innen az ismeretség. Azóta egyszer váltottunk levelet, egyoárszor karácsonyi üdvözlőlapot. A gyerek azóta felcseperedett, mint Írja, szakmája is van;^elkerült otthonról s azóta az egész országot bejárta. Érdeklődik irántam, családom iránt. "Mikor tetszenek eljönni Magyarországra? Ha eljönnének nefelejtsenek el minket meglátogatni." Levelének azonban nem az efféle udvariaskodás a célja. A második lapon kerek-perec rátér a tárgyras "Én sportlovas vagyok . . .. Lenne egy kérésem is magához. Ha lenne olyan szives küldeni nekem egy nyerget, egy kantárt, lovagló pálcát küldeni, mert nehezen lehet beszerezni. Ezzel zárom soraimat. Üdvözlöm családját és magát. Elnézést kérek . hogy levelemet zavarom." Aláírás. Utóirats"A nyerget, kantárt, lovagló pálcát erre a címre legyen szives küldeni. . Először csak mosolyogtam ezen a levélkén, de aztán elgondolkoztatott. Mert a megdöbbentő benne nem a neveletlenség, hanem a hihetetlen tájékozatlanság itteni helyzetünket illetőleg. Ez a gyerek azt hiszi, alfáról szedjük a pénzt Amerikában. Es nemcsak ő hiszi ezt, meg van győződve róla a fél Magyarország. Ezért tántorognak ki annyian közülük ide, többnyire a boldogtalanságba, eladva hazájukat aranyozott fékért, nyeregért. Puszta kíváncsiságból megérdeklődtem, mibe kerülne a jótündéri szerep ebben az esetben. Kétszázötven dolláron alul nem úsznám meg, jobbminőségü sportnyeregről stb. nem is beszélve. Kedves fiatal barátomnak persze fogalma se lehet arról, egy családnak milyen erőfeszítést jelent itt manapság egy ekkora kiadás beütemezése. És ez a magyarországi fiatalság egyik — talán a legnagyobb —tragédiája.. —éji HONVÁGY Belülről kínzón vágy tüze éget, szivemben mohón vágy foga rág, fennhangon kiáltom földnek és égnek, halljátok bensőm fájó dalát. Éget a vágys hazámat vágyom, mely a távolból ködön át integet felém, s az érzelmek hegyes fullánkjait, mint megannyi kardot szúrja belém. Száz sebből vérzem. Ez kellett? — kérdem. S mondd csaks ki kérte? Hát bűnhődjek érte. 8
