Itt-Ott, 1974 (7. évfolyam, 1-6. szám)
1974 / 5. szám
tóságunkat, vélt előnyökért, vagy hiusáai jutalmakért. Lelkiismereti szabadságunk megőrzése a korokon túli magyarság számára az a feladat, amit a. történelem ránkbizott abban a pillanatban, amikor hazánkat elhagytuk. E magatartás gyakorlati stratégiáját közösségi műhelyben kell kiérleljük. Ka azonban e kapcsolati erecskék egyéni, elszigetelt kezdeményezések, vetélkedések maradnak, akkor politikai hajszává zíillik és elsikkad a nemes cél és a magyar kultúra, ügye személyi hadjáratok, kétes indoku indulatok, hiúsági és politikai marakodások, ma.jd az ezt követő általános csömör áldozata lesz. Sajnos, jónéhányan azok közül, kik lelkesen és hittel vettek részt ilyen kapcsolati kezdeményezésekben, már eljutottak ehhez a lelki állapothoz. Van-e remény valamilyen megoldásra.? Vagy marad régiben a bus magyar élet? Fel kell hogy ismerjük végre, hogy a magyar .kultúra fenntartása. nem egyéni ügy, hanem legfontosabb közügyünk, közösségi feladatunk . A nemes, a minőségi kultúra, fenntartása sohasem volt népszerű, közügy. Nem volt soha jó üzlet sem. De nem lehet csupán anyagiakban bővelkedő sznobok kiváltsága sem. Nélküle a. magyar közösség nemcsak legszebb diszétől fosztódik meg, hanem attól is, ami legfontosabb hozzájárulása, az emberiség közös szellemi kincséhez. Ezért fenntartásáért, virulásáért a közösség minden egyes tagja felelős, de különösen felelősek az Írástudók, az értők és azok a szomjas magyarok, akik magya.rsáffuka.t nem melldöngetésben élik ki, hanem akiknek a magyarság életük legnagyobb belső, magán élménye is. Olyan kezdeményezésre van szükség, mely fokozatosan felölelné az egész szétszórt magyarságot és egyaránt, egyforma, lelki szenvedéllyel támogatná mind a. diaspóra., mind az otthon minőségi, magyar kultúráját. Ez a mozga.lom, vagy szervezet egy olyan űrt töltene be, melyre a külföldi magyarság megmaradásáért vivott harcban elengedhetetlen szükség van. Elhanyagolt külföldi kulturális csoportjaink, Íróink, művészeink közösségiles: szervezett istápolása., párhuzamosan az otthonnal való kulturális kapcsolatok kiépítésével; ez a hetvenes évek nagy közösségi, magyar feladata.. Azon barátainknak, akik e kapcsolatokban a. kommunista csempészáru veszélyét látják, az eddigi tapasztalatok azt sugallják, hogy, igen, jött egy "csempészáru." De ez egy másfajta áru volt- Hadd idézzem a költő látomását, amikor megpillant egy terhes, törékeny pa.rasztasszonyt a vona.ton; Jár szemem a terhes kicsi nőn s azt^gondolom, itt megy a jövőm. Visz tovább egy népet; eltakart csempészáruképp hoz egy magyart. (Illyés Gyula; Szekszárd felé) Ez a, magyar "csempészáru" nem kapható sem a Second Avenuen, nem terem meg sem Torontóban, sem a Magyar Házakban és Fillmoreban is csak fájó álomkép csupán. Ez a. "csempészáru" ott húzódik meg a Dunántúl dombjai, vagy Erdély hegyei között. Nélküle nincs se magyarság, se magyar kultúra. Milyen közösség vállalhatná ezt a. feladatot? En úgy érzem, az ITT-OTT magyar baráti közössége. Közösségünk számos tagja, már eddig .18
