Itt-Ott, 1974 (7. évfolyam, 1-6. szám)
1974 / 1. szám
De láttam az apám katonai elbocsátó levelét* német nyelven volt Írva s Lajos helyett Ludwignak keresztelték. Hiába* az osztrák-magyar és nem a magyar-osztrák hadsereg katonája volt. Hogy mért volt az igy» akkor még nem értettem.^Tulajdonképpen ma sem értem, csak tudom, hogy lehetett volna másképpen is. A 6?-es Kiegyezés fél-függetlenséget ^biztosító megoldása* a közös külügy, hadügy, ^pénzügy és közös^főszámvevők elfogadása és fenntartása csak megerősítette a kiszolgáltatottságunk tudatát. S mikor a kvóta-rendszer, vagyis a közös ügyek költségeinek országonkénti megosztása annyira Ausztria javára billentette a mérleget, hogy az áilamközösség fenttartásának értelme kérdésessé vált* nehogy módunkban legyen esetleg államcsíny utján szakítani a barátsággal* a közös hadügyminiszter a katonai alakulatoknak célszerű áthelyezésével biztosította Ausztria alkotmányos jogát. Maga a magyar nép a parlamentáris akciók negativ eredményével szemben -- mint a nép mindig — a maga naiv kezdeményezésével próbált sikereket elérni. Erős nemzeti hangulat hulláma borította el a közélet fórumait s az iskola falai közt is zengtek a magyar öntudatra ébresztő hazafias dalok, de semmi pozitív jelű intézkedés nem történt az ellentétes törekvésekkel szemben. Mert az iskolák padjaiban nemzetiségi polgárok gyermekei is ültek. Jól emlékszem, hogy például^Chifor Ágoston, aki egyébként jóhangu énekes fiú volt s talán később kántor lett, soha nem énekelt az osztállyal, amikor mi lelkesen fujtuk* Csak gyönyörű nemzet ez a magyar nemzet! Ilyet az Úristen nem sokat teremtett. Eszem a nemzetét, kicsiny, mégis ragyogj Büszke vagyok rá, hogy én is tagja vagyok. Tagja vagyok én is, mi tagadás benne, Ha e szót kimondom, könny ragyog szemembe'* Büszkeség könnyűje, mely szememben ragyog, Büszke vagyok rá, hogy én is magyar vagyok. A Chifor passzív rezisztenciája érthető volt* ő nem volt magyar és^nem is akart az lenni. 5 a maga nemzetiségére volt büszke, nem a kénytelen-kelletlen magyarságára s ha ezt nem lehetett megmondania, nem énekelt, hallgatott. De nem sokáig, csak amig Gavrilo Princip pisztolylövése Szarajevóban megadta a startjelet az Osztrák-Magyar Monarchia lerohanására. Hogy mért mondtuk, hogy kicsiny nemzet vagyunk, nem tudtuk megérteni, hisz földrajzot tanultunk és tudtuk, hogy a balkániaknál és sok nyugati országnál sokkal nagyobb nemzet vagyunk s bizony éppen elég szép szellemi teljesítmény volt bemagolni 63, illetve Horvátországgal 71 vármegyénk nevét, székhelyét s némi nevezetességét mindeniknek. Nekünk nagy ország volt Magyarország. Ám úgy kellett tudnunk -- ma már világos —, a monarchisták szelleme, amely átlengte az egész magyar közéletet, gondoskodott róla, hogy úgy tudjuk, hogy "kicsiny" nemzet vagyunk, osztrák gyámság és Habsburg főhatalom. nélkül alacsonyrendü,^ tehetetlen, élhetetlen kisnépnek érezzük magunkatsa függetlenségünk csak halálunkat jelentené} viszont velük együtt szövetkezve, egy nagyhatalom tagjaiként érezhetjük magunkat biztonságban. Ezt az elvet hangsúlyozta a^csendesebb percekben a Somostetőről időnként behallatszó, újfajta gépfegyver kattogása is, amelynek később megtudtam a pontos nevét* Schwarzlose Muster 1906, s melyről a gyakorlatról hazatérő gépfegyveresek úgy énekeltek, hogy 16 1
