Itt-Ott, 1974 (7. évfolyam, 1-6. szám)
1974 / 4. szám
Ludányi András (Ada, Ohio): A VEGYES HÁZASSÁGOK -NÉPSZERŰSÍTÉSÉRŐL Már rég tervezek Írni a vegyes házasságok kényes témájáról, de eddig elmaradt, mert tartottam attól, hogy megbántok valakit. Az elmúlt pár hét alatt viszont kezembe jutott két elmefuttatás, mely legyőzte bennem a tétovázást. Egyik a Cseh Tibor által összeállított "Szerelem és házasság: magyar módra" c. röpirat volt (amit szívesen megküldünk minden érdeklődőnek kérésére!), a másik pedig a washingtoni "Szabadságharcosok" bálját bejelentő, pénzkérő levél. A "bálbejelentő" a következő szavakkal borzolta fel az általában nyugodt^idegeimet: Az elsőbálosokat — akárcsak otthon —, az apák mutatják be, majd a tengerészeti akadémia növendékei kisérik őket táncba. Az akadémia igazgatója a kadettek kiválasztásánál előnyben részesíti a magyar származásuakat. A bálozó lányok a lehetőség szerint legalább egyszer annapolisba látogatnak, ahol a hires Bancroft Hallban próbálják a^nyitó keringő!, s a kadettek is bejönnek a bál előtti főpróbára. A házasságok száma, régi szokás szerint, szépen gyarapodik. Annak ellenere, hogy az "aicadémia igazgatója . . . előnyben részesíti a magyar származásuakat" (amit amugyis kétlek, mert ez nyílt diszkrimináció volna, de ami különben is csak két-három kadét esetében volna döntő tényezői), a fenti szakasz lényege az utolsó mondat, ami könnyedén ajánlja fiataljainknak a vegyes házasságok^"előnyös lehetőségét." A szakasz azzal csábítgat, hogy az első bálozók papái hozzák el kislányaikat, mert ez egy elmulaszthatatlan alkalom arra, hogy fogjanak maguknak egy kadétot. Bár tiltakozik a bálismertető, hogy "a bálok hangulatát mindig megőriztük magyarnak. Rendezőségünk nem törekszik helyi szokások utánzására. Nagyzási mániába sem estünk" —, ez a mentegetőzés nagyon erőtlenül hat amikor feljebb olvashatjuk Ymelda Dixon, Rosemary Donihi és Judith E. Turner "társadalmi rovatvezetők"'.idézeteit azzal kapcsolatban, hogy a "Magyar Bál" a főváros "legjelesebb eseményei" közé tartozik, hogy "igen rangos helyet kapott" és hogy nívóban versenyt fut a nagy jótékonysági (értsd: WASP) bálokkal. Szintén érezhető ez a sznob hivalkodás egy későbbi szakaszban, ami szerint A diszmagyar viselet is egyre népszerűbb lesz és stilizált magyaros estélyiruhák suhognak a bálteremben. Ki merte ezt álmodni, mikor szántóföldeken bukdácsolva kereste ha-• ' ' zájából a menekülés útját nyugat felé? Pedig közöttünk jár az emléke. Minden esztendőben több és több család ez alkalommal mutatja be amerikai jótállóját, azok pedig igen boldogok, hogy részt vehetnek mulatságunkon és büszkék az "ő" magyar menekültjükre. De nem akartam ennyire eltérni a lényegtől. Vagyis attól, hogy egy magyar "báljelentés" azzal^regrutál bálnyitókat, hogy kecsegteti előttük a házassági lehetőségeket a WASP "establishment" gyermekeivel, azaz, az annapolisi kadétokkal. Hogy juthattunk ilyen degeneráltságba? Nem látjuk, hogy ezzel a bál elvesztette magyar létjogosultságát?! Csakis addig érdemes magyar bálokat rendezni, mig ezek az amerikai-magyar társadalmat erősitik és nem pedig a beolvasztó WASP establishmentet. Hiába tartunk fenn magyarnyelvű iskolát és óvodát a balból befutott pénzeken, ha nem lesznek magyar 19
