Itt-Ott, 1973 (6. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 1. szám
életformára kényszeritett* addig is, amig hazamehetünk • • •• Kimondtam önmagámnak* New Jerseyben élek, newjerseyi magyar vagyok. Rájöttem, hogy ezt ki lehet olyan egyszerűen és természetesen mondani, mint azt, hogy van budapesti magyar, kolozsvári magyar, kárpátaljai magyar, van moldvai magyar és egyre nagyobb számmal vannak bukaresti magyarok. Van newjerseyi magyar és buenosairesi magyar is. Nem mint ideiglenes képlet, hanem mint állandó fogalom. Kidobott engem is a magyar sors a nagyvilágba, mint annyi százezret ebben az évszázadban és annyi tízezret a megelőzőkben. Mi lett a sorsuk a régi emigrációknak? Mi lett Rákócziék leszármazottaiból? Hol vannak Kossuthék utódai? Konstantinápolyi temetőkben, mohos sírköveken még ma is ki lehet betűzni magyar neveket. Hol van a századforduló egymillió nincstelen magyarja? Ki találja meg Boldogasszonyfalvát s az ezer csángó nyomát Nyugatkanadában? Régesrég elporladt fakeresztek pora fölött járunk mi, szétszórt magyarok. De nem kell a múltba menni. Nézzetek körül. Hány mellétverő, ősturánkodó vezér, emigráns csákmáté zajong körülöttünk! Hallgassátok meg a gyermekeiket* hányán tudnak magyarul közülük? Az életnek szigorú prioritásai vannak 8 a megmaradásnak könyörtelen biológiai törvényei. Az emigráns sors végállomása a temető. Az életből szervetlen fosszilia lesz* mint a geológiai rétegek úgy rakodnak egymásra a magyar sors különböző évjáratainak kidobottjai az amerikai vagy német humusz alatt. De, barátaim, mi emberek vagyunk, húsból és vérből. Elő teremtmények s az élet ezersipu orgonája zúgja felénk fák, madarak, virágok, állatok, emberek nyelvén az ősi parancsot* folytasd magad! Élni akarunk, élnünk kell! Az emigráns sors lelki elszigetelődés, kertekalji bujdosás, parttalan fájdalom* már életében síremlék. Megvallottam és meghirdettem ezért önmagámnak a szétszórtsági ember filozófiáját* ..New Jersey-i magyar vagyok. Könnyebb volt mint hittem volna. Örökül kaptam apámtól és anyámtól. Ok ugyanezt tették Erdélyben* magyarok maradtak Magyarország nélkül. A költő ezt Így mondta* az országnál mélyebb a njagyarság. Tamási Áron halhatatlan Írásában—Abel Amerikában—Ábel megkérdezi egy néger kisfiútól* Mivégre vagyunk a földön? — A kisfiú elkacagja magát* Azért, hogy valahol otthon legyünk benne. — Fájdalmas siránkozás helyett nekünk fel kell építeni ezt az otthont. Mint a csiga a házát, úgy hordozzuk magunkkal a magyarságot. Ott, ahol leszúrom a botom a földbe, ahol kiteregetem a könyveimet, ahol a lemezjátszóra rakom a hanglemezeimet, ahová esti beszélgetésre hivom a barátaimat* az a maroknyi föld ott Magyarország. A dal, a könyvek, a versek, a balladák, a baráti viták, az ékezetes betűk hajnali kattogása az Írógépen,a himestojás, a faragott bot és gyermekeim furulyaszója* ez az én csigaházam. Ez az en hazám. Szellemi fejlődésem második fontos szakaszának tartom azt a tényt, hogy leszűrtem a magyar múlt következményeit* elvesztettük a mohácsi csatát. A középkorban birodalom voltunk, nagyhatalmi koncepciókkal. A birodalom elveszett, de a koncepciók megmaradtak Üdére fénynek.^ Elemezzük ki emigráns sajtónk politikai cikkeit. Mindegyik mélyén nagyhatalmi álmok irreális átszüremkedését találjuk. Az Isten szerelmére, ébredjünk már fel sokszázados csipkerózsika álmunkból* a mohácsi csatát már rég elvesztettük. Rég elporladt már Lehel vezér, nincs aki főbesujtsa a legnagyobb politikai hatalom 56
