Itt-Ott, 1973 (6. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 4. szám
tettek oogánnyá), mert annyira egyetemesen szól mindenkihez, a krisztusi szeretetet annyira egyformán hirdeti minden nyelven. A magyar szót viszont kizárólag az a tizen-egynéhánymillió emfber érti; a magyar érzést specifikusan meghatározza a magyar táj, a Dunakanyar, a Puszta, a*Balaton, a székely havasok; Arany János verseit csak egy magyar tudja igazán átélni; és igy tovább. 1848-ban, és újból 1956-ban minden magyar fegyvert fogott, függetlenül attól, hogy katolikus, református, evangélikus, jezsuita, ortodox, vagy éppen ateista volt. És amikor azt állítom, hogy a két szó ellentétbe ütköző fogalmat fejez ki, emlékezzünk csak, hogyan hóditotta meg a keresztyén vallás nemzetünket Szent István király idejében. Szent István bölcsességét és történelmi előrelátását nem vitatom, sem azt, hogy amit tett helyes volt-e; ebben a példában kizárólag arra céloztam, hogy egy nép nemzeti élete és vallása (vallásai) nem függnek egymástól, nem részei egymásnak, nem pótolhatják egymást. A legnagyobb hibát ebben az elnevezésben ott találom, hogyha magyarság gondolatát a vallás misztikumába burkolja. Ez nemzeti életünk szempontjából, főleg itt, a szétszórtságban, igen helytelen. Aztán mit szólnának a Föld többi lakói, ha Istent kisajátitanánk saját nemzetünk számára? Petőfi valószinülegnem ilyesmire gondolt, amikor a "magyarok Istenére" esküdött. Lehet, hogy Ti sem erre gondoltatok az elnevezés megfogalmazásakor, de ez a gondolattársitás ilyen magyarázatra ad lehetőséget. De nem is annyira az elnevezés ellen van kifogásom, mint inkább az elmélet ellen, amely az elnevezés mögött rejlik. Mert helytelen egy olyan kézzelfogható, velünkszületett, életmódunkat, gondolkodásmódunkat meghatározó fogalmat, mint a magyarságot hit tárgyává tenni. Magyarságunk csak akkor lehet élő, ha élünk magyarságunkban, ha nap mint nap gyakoroljuk azt. "Nyelvében él a nemzet." A nyelv a kultúra hordozója, tehát: kultúrájában él a nemzet. Magyarságunk megtartásának, valamint az összmagyarság összefogásának lehetőségét egyedül a magyar kultúra intenzív gyakorlásában, ápolásában látom. Amerikai látogatásuk idején alkalmam volt résztvenni néhány összejövetelen, amelyen Csoóri Sándor iró-költő és Kosa Ferenc filmrendező tevékenységüket, élményeiket ismertették az érdeklődőkkel. Örömmel tapasztaltuk valamennyien határtalan érdeklődésüket, amely nem csak Magyarország mai határain belülre terjedt, hanem az elszakadt területeken, valamint a nyugat-Európában és az amerikai kontinensen élő magyarság életmódjára, problémáira, kulturális tevékenységére,^ értékeire is; ^mert csak igy lehet az összmagyarság helyzetéről átfogó, reális képet alkotni. Mennyivel józanabb, tárgyilagosabb és tettrekészebb megoldás ez, mint a nemzeti érzést a vallás ködébe burkolni!! Mennyivel célszerűbb lenne az összmagyarság jelenkori értékeit felkutatni, összegyűjteni és ismertetni a szétszórtságban élő magyarsággal, s ezen keresztül részesévé tenni a mai magyar élő kultúrának, mint azt kérdezni Tőle: hiszel-e a magyar vallásban?! Ha annyira büszkék vagyunk arra, amit a magyarság évszázadok során terhelt, miért ne érdekelnének azok az értékek, melyeket a magyarországi, felvidéki, erdélyi, nyugat-európai, kanadai, vagy amerikai magyar ma létrehóz? A magyarság életbenmaradásának nevében, ne szakítsuk szét azt az egyetlen kapcsot, amely összetart valamennyiünket: magyar kultúránkat! Egyedül az összetartás erősithéti meg magyarságunkat úgy, hogy ezáltal a világnak rólunk alkotott képe is megváltozzék; hogy rájönnek végre arra, hogy a mi nemzetünk 33
